Nagyon szép időben indultunk a hegyi Ob-ra, Parádra. Odaérve még melegebb idő fogadott, szinte hihetetlen volt a 26fok.
Nevezés után elindultunk Esztivel egy jó hosszút melegíteni. Én igazi edző bringával indultam, mert a carbon kerekeket kölcsön adtam Rózsa Balázsnak. Neki nagyobb szüksége volt rá.
Egészen a galyai elágazóig feltekertünk 140-150-es pulzus környékén. Lefelé már nem annyira tetszett a dolog, mert a motorosok tiszta elmebetegek voltak. Próbáltam forgatni a lábam, hogy ne merevedjek le nagyon.
Visszaérve még ettem egy kicsit, majd jól feltankoltam magam vízzel. Nem vittem kulacsot, ezzel is a cyclo-ra készültem.
Utólag jó ötlet volt, mert egyáltalán nem volt rá szükségem.

Együtt indultunk a nőkkel, így az volt a taktika, hogy ha bármi problémám van akkor Esztinek segítek.
Rajt után egyből egész nagy tempót mentünk, én úgy képzeltem, hogy az emelkedőig csak gurulgatunk. Szőke Gabi pár sorral előttem esett egy óriásit, kirepült az útról. Ez picit megzavart engem és picit megúsztam, de sikerült visszérnem és elkezdtem előbbre helyezkedni.

Következett a nagy balos kanyar és az emelkedő. Kis íven pont jött egy autó, így sikeresen letoltak minket az útról, akik a külsőn haladtunk. Kavicsoson lelassultam, majd  innen próbáltam ismét felgyorsulni. Élbolyt már szinte nem is láttam.
Próbáltam erősködni, de gyorsan rákellett döbbennem nincs értelme. Inkább picit lassabban a bolyban mint egyedül szenvedni. Galyai elágazóig nem is történt semmi érdekes. Itt kezdtek a többiek erősködni, mert hátulról utolért minket egy boly.

Mátraházára érve megnyugodtak a többiek, nem próbáltak erősködni. Én saját tempóra váltottam, nem akartam elkapkodni. Többen megelőztek, köztük Csontos Laci is. Nem törődtem vele, sok van még hátra. Meredekebb részeken visszaértem és meg is előztem mindenkit a bolyból. Laci jól tartotta magát mögöttem, nem akart lemaradni. Kanyargós részeket próbáltam megnyomni, de a hosszú napos egyenesre én már nem emlékeztem. (kb. 10éve mentem Kékesre bringával) Itt elég szépen elkészültem fejben, nem volt már kedvem küzdeni. Kékestető táblát elhagyva kezdenek gyorsítani a többiek. Én kezdek még jobban megúszni. Következő pillanatban azon kapom magam, hogy ez már az utolsó kanyar. Tempót váltok és kezdem utolérni a többieket, de már csak arra volt elegendő, hogy azonos idővel érkezzek.

Utána következett egy kis levezetés ami nem igazán esett jól, de kellett.
Végül az elitek között 17.helyen értem célba amivel elégedett vagyok.

S.n Name Team Time
1. 28 CZIRÁKI István ORA Hotels-Carrera 0:37:33
2. 1 BURUCZKI Szilárd Kőbányai TC 0:37:33
3. 27 BERNÁRD Bendegúz ORA Hotels-Carrera 0:38:30
4. 29 LOVASSY Krisztián ORA Hotels-Carrera 0:38:57
5. 8 VÍGH Zoltán AEGON Cycling Team 0:40:08
6. 19 KISKÓ Gábor Bianchi Klub KE 0:40:17
7. 4 CSOMOR Zoltán Veloki Team 0:40:22
8. 12 MOLNÁR István AEGON Cycling Team 0:40:45
9. 2 IVANICS Gergely Veloki Team 0:40:51
10. 10 VEREBÉLYI Viktor AEGON Cycling Team 0:41:24
11. 20 DÁNYI Pál Atlantis Casino 0:41:51
12. 13 TAKÁCS Tamás FootStrong 0:41:58
13. 6 BOHÁCS Roland Postás SE 0:42:16
14. 16 TÓTH Gábor Atlantis Casino 0:42:25
15. 18 TALLIÁN Péter Blue Scorpions MC 0:43:19
16. 30 PUSKÁS Dávid ORA Hotels-Carrera 0:43:37
17. 5 REITINGER Gábor Vitalitás SE 0:44:18
18. 45 VAJDA János Péter Pécsi Junior 0:45:35
19. 3 SZABÓ Péter Postás SE 0:45:48
20. 15 KOVÁCS Balázs Kanizsa Kerékpáros K. 0:46:35
21. 21 GARAMSZEGI László Kőbányai TC 0:47:50
22. 14 KOVÁCS Viktor Kanizsa Kerékpáros K. 0:47:55
DNF 9 KISS Gergely AEGON Cycling Team