Szombat délután érkeztünk Veszprémbe, Wágner Balázs rezidenciájára. Gyors kipakolás után, irányba vettük a pályát.
Egy kis kitérő után meg is találtuk, csak nem tudtuk, hogy merre van a nevezés. Elindultunk a patak partról természetesen rossz irányba a vár felé, ami utólag kiderült, hogy nekem benne se volt a pályában. Igaz a lépcsők tetszettek lefelé csak a bringa csattogott rajta. Nem is írtam még, hogy Haibike light se carbon bicóval indultam, mert az Frm-et vissza kellett már vinnem. Visszaértünk a patak partra majd következett a kilátóhoz vezető emelkedő ami hirtelen igen meredeknek tűnt nekem. A szingós kerekekkel nem tudtam kitekerni, igaz 3bar volt bennük. Innen volt még hátra egy lejtő+emelkedő és egy hosszú egyenes és máris a nevezéshez érkeztünk.

Itt összefutottam Reznyik Sanyival és mentem vele egy teljes kört, már a nekünk szánt körön. Előtte leengedtem a kerekeket 2bar-ra. Így már az első kanyarban éreztem a különbséget. Nem pattogott, arra fordult amerre akartam. Lejtőn is már biztosabban tudtam lemenni vele, az emelkedőn pedig simán kitekertem. Picit még gurulgattam majd megkerestem Esztit és Viktort.

Este a szokásos veszprémi vacsoránk volt, 50cm-es pizza. Én még lekisértem egy sörrel, majd lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel még átnéztem a bringát és úgy döntöttem, hogy még engedek a kerekekből. 1,8bar alá már nem mertem.
Időben kiértünk a versenyközpontba és elég hosszúra terveztem a melegítést. Közben megérkeztek Szabináék is kis Ákossal szurkolni nekem. Rajt időpontja érdekes volt, bemondták, hogy csúszik a rajt erre 1perc múlva beszólították a versenyzőket. Ennek is volt érdekessége! Nem tudom ki találja ki a kategóriák sorrendjét, de nekem nagyon nem tettszik, hogy olyan versenyzők rajtolnak előttem,  majd tartanak fel akik egy forinttal sem járul hozzá a sportág fejlődéséhez. Még egy liszenc kiváltására sem képes. Engem annyiban érintett a dolog, hogy az volt a taktikám, hogy az elejét meghúzom és Táncos Gabival elszakadjunk ketten, majd később pedig lemeccseljük.

Erre mi is történt. Megyek az elején ezerrel lemarad mindenki Gabin kívül. Jön a lejtő, utolérjük a másodosztály végét akik nem tudnak, vagy nem akarnak félreállni. Leérve a lejtőn, ismét együtt az egész mezőny. Kezdhetem újból a támadást, vagyis inkább Gabi mögött a kapaszkodást.

Első kör végére picit lemaradtam, de a második körben a lejtőhöz érve ledolgoztam. Kezdtem örülni, hogy egész erős vagyok, de abban a pillanatban lecsúsztam a nyomról és beakadtam  a fába. Itt megütöttem a lábam és elment a küzdeni akarásom. Innentől a pozíció tartása volt a cél és próbálgattam a külső határait.

Végül második lettem Táncos Gabi mögött. Sajnálom, hogy az én bakim miatt nem tudtam tovább tartani  a tempót.
Összetettben megszereztem a 4.helyet. Mondhatom elégedett lehetek az idei év XCO szereplésemre. Országos Bajnokság 3.hely után ez jó befejezés volt. Ettől többre nem számíthattam idén.

Célbaérkezésem után gyors kerékcsere Dósa Esztinek, hogy szárnyalhasson ő is a Tufo szingós gumikon. Végül ő a negyedik helyen ért célba és pozitívan vélekedett a kerekekről.

Master 1 Férfi
1 1214 TÁNCOS Gábor Meditech Se 01:14:16 00:00:00
2 1204 REITINGER Gábor Vitalitás SE 01:16:30 00:02:13
3 1216 VEINGARTNER Balázs Meditech Se 01:18:19 00:04:02
4 1205 MOTOVÁN Miklós KTM 01:20:57 00:06:40
5 1206 KAKAS László KTM 01:24:07 00:09:50
6 1209 FEHÉR Csaba KTM 01:31:10 00:16:53
7 1225 Magyar Viktor KTM 01:39:09 00:24:52
8 1226 Németh Tamás KTM 01:17:19 -1 kör
9 1228 DOLFINGER Zsolt KTM 01:34:39 -1 kör