Június 18. Nagykovácsi
Kis családommal közösen utaztunk el Nagykovácsiba. Ákos és Szabina volt a frissítőm a Kastélyparkban, Monti és Tomi pedig az Anna laknál. Szóval minden stimmelt.
Bringa beállítva, versenyre készen.
Bemelegítést nem szántam hosszúra, mert csütörtökön kaptam meg az Frm bringát és azóta tekertem vele minden szabadidőmben, hogy szokjam a geometriát. Tartottam tőle, hogy megfájdul majd a derekam rajta.
Beszólítás szokás szerint érdekesre sikeredett. Én a harmadik sorba kerültem, ami teljesen jó volt számomra.
Rajt előtt kezdtem izgulni. Hiányzott ez nekem? Mit keresek itt?
Aszfalton indultunk el, próbáltam az élbolyba helyezkedni. Majd terepre fordulva kezdődött egyből az emelkedő. Itt abszolút 10.hely környékén tekertem, kerestem a hasonló erőben lévő versenyzőket. Nem kapkodtam 170-es pulzus környékén nyomtam a pedált. Lefelé a sor végére álltam, mert nem tudtam milyen gyors vagyok az Frm 29″-es bringával.
Gyorsan rádöbbentem, hogy ez a tempó csak döcögés neki.
Visszaérve a kastélyparkba, 13.-ként mentem ki a nagy körre nagyon jó erőben. Meredekebb részeken próbáltam nem veszíteni a tempómból, pár versenytársam mellett el is haladtam. Kiérve az erdőből, következett a gyors egynyomos lejtő.
Itt éreztem először, hogy a teleszkópot nagyon keményre fújtam. Picit lemaradtam, ezért megvártam a bolyt és velük haladtam tovább.
Tempós rész következett ahol igazából Baros Bálint diktálta a tempót mi pedig próbáltuk követni. Közben elég sokan összeverődtünk egy csoportba. Köztük volt Sass Józsi, Lobmayer Balázs, Ódor Csaba, Kis Józsi, Horváth Csaba, Búr Zsolt, Zsivity Zorán, Horváth Attila Vilmos és Takács Tamás. Próbáltam lébecolni hátul, de utolért minket Fenyvesi Peti és még rákapcsoltunk egy kicsit. Ez nekem már sok volt és vissza vettem a saját tempómra. Következett az első frissítőpont, majd a hosszú köves lejtő, ahol Hasenfratz Petivel haladtam.
Ezután az első komolyabb emelkedő jött, ahol nem akartam maxon menni, így többen megelőztek. Vártam a Nagy Kopasz hegyet. Azon dől úgyis el minden. Kis hullámokon megérkeztünk Telkibe Cser Gabi és Veingarter Balázs társaságában. Velük próbáltam haladni, de az aszfaltos részen begörcsölt a combom hátul. Nem volt mit tennem, tempó vissza, gurulgatás. Ekkor ért utol Ibrányi Ati akinek gyorsan közöltem, hogy nyomja, mert jó páran közel vannak előtte.
Következett az Anna lakhoz vezető emelkedő, ahol én max. 150-es pulzuson tudtam tekerni, mert fölötte egyből utolért a görcs. Frissítőpontnál megkaptam minden finomságot Montitól és Szécsi Tomitól, majd következett a Nagy kopasz. Sikerült végig kitekernem rajta, igaz nagyon lassan. Sorra előzgettek a versenytársak. Kör utolsó 5km-ét nagyon élveztem a lejtők miatt. Köveken hihetetlen tempóban lehet átmenni a 29-es kerekű bringával.
Kastély parkban felvettem a frissítőt Szabinától majd haladtam tovább. Erő volt még a lábaimban csak a görcsölés nem akart enyhülni. Nem tudtam mást tenni ittam, ettem ezerrel, de nem sokat segített. Inkább csak szinten tudtam tartani magam. Természetesen még 4-5 versenyző megelőzött ebben a körben is, de célom az volt, hogy ahogy megmászom a Nagy kopaszt még egyszer onnan már senkit nem engedek el. Ezt sikerült teljesítenem a cél előtt még majdnem előztem is egyet. Végül 17. helyen értem célba.
Versenyzés szempontjából gyenge az eredményem, de edzésnek jó volt. Teszteltem a Frm bringát és szoktam a geometriáját. Következő versenyem a Duna maraton lesz ahol próbálom megszorítani a master korú versenyzőket.
Bringáról röviden annyit, hogy tényleg gyorsabb egy 26-os kerekűtől. Lendületből meglehet oldani vele dolgokat. Meredek köves részeken nem kell figyelni kanyarogni, hanem egyenesen át mindenen. Legnagyobb meglepetés a kastély parkba vezető egy nyomos ösvényen ért, ahol mountival kanyarognom kell a gyökereket kerülgetem, a 29-es kerekűvel pedig egyenesen mentem át ezen a részen jóval nagyobb tempóban. Most ennyit majd írok a bringáról egy hosszabb beszámolót is.
| 1 | TÁNCOS Gábor | MEDITECH SC | 03:27:36 | 00:00:00 |
| 2 | KIS József | Merida Maraton Team-CST | 03:32:16 | 00:04:40 |
| 3 | ÓDOR Csaba | PCCC | 03:33:41 | 00:06:05 |
| 4 | BAROS Bálint | Bringabanda SC | 03:37:38 | 00:10:01 |
| 5 | HORVÁTH Csaba | KTM – Erste Leasing | 03:39:10 | 00:11:34 |
| 6 | VIZDÁK János | Bringabanda SC | 03:41:21 | 00:13:45 |
| 7 | MAKÁCS Gábor | PCCC | 03:44:39 | 00:17:02 |
| 8 | SASS József | 03:45:35 | 00:17:58 | |
| 9 | TAKÁCS Tamás | 03:46:18 | 00:18:42 | |
| 10 | CSEPREGI Zsolt | 03:49:07 | 00:21:31 | |
| 11 | KOVÁCS András | Merida Maraton Team-CST | 03:56:35 | 00:28:58 |
| 12 | DEZSŐ Gyula | 03:57:35 | 00:29:58 | |
| 13 | KAKAS László | KTM – Erste Leasing | 03:59:22 | 00:31:45 |
| 14 | ONDRISEK Péter | VKE-NELSON-Aminostar | 04:04:05 | 00:36:28 |
| 15 | VAJDA János Péter | Pécsi Junior KE | 04:04:20 | 00:36:43 |
| 16 | HORVÁTH Sándor | Hotel-Yachtclub KSE | 04:05:26 | 00:37:49 |
| 17 | REITINGER Gábor | Vitalitas SE FRM | 04:10:12 | 00:42:36 |
| 18 | KLEIN Tamás | 04:18:36 | 00:50:59 | |
| 19 | PETRÓ Károly | 04:20:07 | 00:52:30 | |
| 20 | FODOR Tamas | 04:20:37 | 00:53:00 | |
| 21 | VÖLKER Tibor | KTM – Erste Leasing | 04:23:50 | 00:56:14 |
| 22 | FEHÉR Csaba | KTM – Erste Leasing | 04:31:22 | 01:03:46 |
| 23 | PANYIK Sándor | DH Giraffe KCSE | 04:41:43 | 01:14:07 |
| 24 | GRÁNER Tibor | 04:44:16 | 01:16:40 | |
| 25 | JUHÁSZ József | BIKE ZONE Gödöllő | 03:35:11 | -1 kör |
| 26 | CSETE Sándor | Merkapt Maraton Team SE | 03:40:15 | -1 kör |
| 27 | DÓSA Márton | Vitalitas SE | 03:54:56 | -1 kör |
| DNF | PÁSZTOR László | Merkapt Maraton Team SE | 03:06:39 | -1 kör |
| DNF | ASZTALOS Gergely | 03:11:50 | -1 kör | |
| DNF | VÖDRÖS Gergely | Merida Maraton Team-CST | 03:12:25 | -1 kör |
| DNF | FARKAS Attila | 00:15:07 | -2 kör |
