December 11. Szorospatak
Már több alkalommal terveztük, hogy részt veszünk rajta, de sajnos mindig ütközött az időpont más versenyekkel.
Pici elkavarás után még bőven időben érkeztünk. Nevezés után Ákit rábíztuk ideiglenes bébicsőszünkre Szabina nővérére, Golyán Szilvire.
Közben az időjárás is kezdett egyre jobb lenni, kisütött a napocska. Melegítés közben gyorsan rájöttem, hogy itt igen melegem lesz. Gyorsan átöltöztem vékonyabb ruhában és már jöhetett is rajt tőlem.
Szabina a 6,7km-es távot választotta, én pedig természetesen a leghosszabbat 12km-t.
Nem volt nagy tervem csak menjek végig. Idén még egy métert sem futottam szabad levegőn. Rajt szerintem komótosra sikerült, de senki nem akarta elkapkodni. Így utólag már tudom is, hogy miért.
Futócipőmet a legkönnyebbet választottam, így felfelé nem volt semmi probléma, haladtam a 6-7hely környékén. Lefelé jöttek elő a gondok. A mély avarban majdnemhogy lépésben haladtam és sorra előztek meg a versenytársak.
Felfelé a második körben nem tudtam mit tenni csak tartottam a pozíciómat vagyis megelőztem Hajzser Mátét. Láttam magam előtt 3-4 versenyzőt, de tudtam hiába érem utol őket az emelkedőn lefelé simán visszaelőznek. Így inkább tartalékoltam én is a lejtőre, hogy tudjak majd koncentrálni, nehogy elcsússzak.
Jól sikerült beosztanom az előnyömet, mert ahogy aszfaltra kiértünk már mögöttem voltak ketten, de innen már tudtam ismét gyorsítani és megtartottam a pozíciómat. Végül 59:07mp.-cel értem célba. Ez nem rossz, de ha tudnék lefelé a többiekkel haladni akkor 55-56perc környékén érnék célba.
Gyorsan átöltöztünk és közben szépen kerültek ki az eredmények a falra. Kiderült, hogy Szabina 2.lett én pedig 3.
Eredményhirdetés után gyorsan bepattantunk a kocsiba és irányba vettük Balassagyarmatot.
Hangulatos kis verseny volt, minimális nevezési költség mellett fűtött helység, kaja, pia, pontos időmérés.
Biztos, hogy a következő fordulón is részt veszünk.
felnőtt női:
1 Koós Brigitta Bátonyterenye VSE 40:22
2 Reitingerné Golyán Szabina Vitalitás SE 44:16
3 Pádár Zsófia Szuha 44:19
felnőtt férfi:
1 Csontos László Salgótarján 50:28
2 Gaál György Bátonyterenye VSE 54:23
3 Reitinger Gábor Vitalitás SE 59:07
4 Molnár Rajmund Szécsény 1:03:35
5 Zsolnai Zoltán Bátonyterenye VSE 1:03:55
6 Sárossi Ders Dickmonster SE 1:23:41