Borús esős reggelre ébredtünk, de ennek ellenére elindultunk Kazincbarcikára. Salgótarjánt elhagyva elkezdett esni az eső és már beszélgettük Szabinával, hogy ő nem indul. Ezután még erősödött és már azon járt az agyam, hogy betegen már nekem se kéne ez a verseny.

Odaérve nem, hogy az eső nem esett, de még az aszfalt is száraz volt. Gombi és Bazsa már várt minket, gyorsan kipakoltunk majd mentek pályát járni melegíteni. Én közben Ákival sétálgattam, próbáltam ráhangolódni a versenyre.

Második futamban indult Reitingerné Golyán Szabina, Gombolai László és Rózsa Balázs Balassagyarmatról. Második körben Bazsa robbantott és magabiztosan nyerte futamát, Gombi jóval jobb tempóban ment mint tavaly, Szabina pedig lelkesen küzdött, de szinte nulla készüléssel ennyire tellett tőle. Majd szépen lassan egyre erősebb lesz.

Közben már kellett átöltöznöm, majd kezdeni a melegítést ezért Ákost rábíztam picit Fenyvesiné Tündire (utólag is köszönöm) amíg Szabina nem ért célba. Bemelegítésnél éreztem, hogy a mai nap nem vagyok csúcsformában, nehezek voltak a lábaim és nem haladtam. Kicsit kevésre sikeredett a melegítés, de hát ez van Ákos fontosabb.

Beszólításnál elsőnek álltam be a rajthoz, ez jól esett, adott egy pici pluszt.
Rajtom jól sikerült 3.helyen tekertem majd kezdett picit elnyúlni Fejes Gabi és felzárkóztam a 2.-ra. Nem sokáig tartottam ezt a pozíciómat, mert Búr Zsolt megelőzött és ketten szépen el is távolodtak tőlem. Kezdtem érezni, hogy beteg vagyok nem úgy kapok levegőt ahogy kéne. Lábaim az akadályoknál nehezek voltak, alig bírtam átlépni őket.

Második körben utolért Fenyvesi Peti, de vele se bírtam sokáig tartani a tempót és egyre hátrébb szorultam. Fokozatosan közelítetek hátulról a versenyző társaim, én pedig csak szenvedtem. Szórádi Balázs is utolért, vele tudtam haladni elég sokáig, közelítettünk is Fenyőre, de sajnos Balázs defektet kapott.

Innentől ismét egyedül haladtam amíg utolért Rónaszéki Balázs és Szabó Péter. Egy kört haladtunk együtt majd Peti lemaradt és Balázzsal próbáltuk picit növelni a tempót, hátha utolérjük Fenyvesi Petit. Ez olyannyira sikerült, hogy a célba szinte már egymás mögött érkeztünk. Így végül ötödik lettem, de nem sokra volt a dobogó sem.

Utólag úgy értékelem, hogy nem rossz ez az eredmény így betegen. Ettől gyengébb már nem lehetek egyik versenyen sem.

EREDMÉNYEK:

Női U17
1. Brogli Réka X2S Team 3 00:30:45.4
2. Kolb Dóra Blue Scorpions 3 00:37:48.4
3. Csikány Bianka Salgótarjáni HKE 3 00:38:12.9
Férfi U15
1. Kiss Hunor Máté Debreceni Sportcentrum 3 00:36:58.4
2. Weiner Márton 3 00:40:35.4
Férfi U17
1. Gönczy Gergő Giant Gyömrő 3 00:27:25.6
2. Tóth Levente Vinibike 3 00:32:49.9
3. Rónay Máté Bátonyterenye 3 00:32:57.1
Férfi U19
1. Rózsa Balázs Balassagyarmat / KSI Scwinn-Csepel SE 5 00:39:01.4
2. Meggyesi Bercel Pilis CCC 5 00:39:52.2
3. Mellau Ádám Nyíregyháza / Bringabanda SC – SWAT 5 00:39:52.6
4. Dina Márton Budapest / Fillari Team Budaörs 5 00:41:24.9
5. Dina Dániel Budapest / Fillari Team Budaörs 5 00:43:34.4
6. Szalontay Bence Diósd / Merida Maraton Team – CST 5 00:43:55.6
7. Szűcs Richárd KSI Schwinn-Csepel SE 1 00:08:32.1
Női felnőtt
1. Benkó Barbara Pilisvörösvár / Focus M.I.G. Team 5 00:42:15.1
2. Vojtásová Zuzana SVK – CK Banská Bystrica 5 00:43:46.1
3. Rozsnyai Mariann Budapest / Meditech SC – deviantmtb.hu 5 00:44:46.9
4. Németh Nóra Alpinbike Team Giant 5 00:46:38.1
5. Felföldi Viktória VKE-Nelson 4 00:40:45.1
6. Sejben Anita Salgótarjáni HKE 4 00:40:47.6
7. Reitingerné Golyán Szabina Vitalitás SE 4 00:44:18.6
8. Matolcsi Zita 3X2 SE 4 00:48:10.1
9. Tóth Éva Vuelta SE 4 00:48:34.3
Férfi U23/felnőtt HOBBY
1. Tóth András VKE-Nelson 8 01:03:30.7
2. Jónás Gábor Vinibike 8 01:04:37.7
3. Frölich Tamás Ózd / Ózdi KE 8 01:05:11.5
4. Hacsi Ákos Team 3K – Kazincbarcika 8 01:05:43.7
5. Csontos László Salgótarjáni HKE 8 01:05:53.7
6. Kovács Tamás Salgótarjáni HKE 7 00:59:11.1
7. Csépányi Gábor Ózd / Ózdi KE 7 01:00:06.0
8. Monostori Ákos Budapest / Szerpentin KE 7 01:02:34.3
9. Sáska Zoltán Nyáregyháza / ASE 7 01:04:17.3
10. Sándor Csaba Salgótarjáni HKE 7 01:04:36.0
11. Szerző Péter Fillari Team Budaörs 7 01:04:42.2
12. Szántai Vecsera Bálint Merkapt Maraton Team SE 7 01:04:57.2
13. Molnár Péter Ózd / Ózdi KE 7 01:07:49.0
14. Pál Géza Bringabanda SC 6 01:02:04.6
15. Bartha Tamás Bringabanda SC 6 01:06:30.7
Férfi U23/felnőtt ELITE
1. Fejes Gábor Dédestapolcsány / Team Bátorfi – AKTK 8 00:59:10.2
2. Búr Zsolt Oroszlány / Bringabanda SC / SWAT 8 00:59:29.8
3. Fenyvesi Péter Balassagyarmat/ Bringabanda SC-SWAT 8 01:00:21.8
4. Rónaszéki Balázs Aegon Cycling Team 8 01:00:24.5
5. Reitinger Gábor Vitalitás SE 8 01:00:25.3
6. Szabó Péter Postás SE 8 01:01:03.0
7. Debnár Miroslav SVK – Slovensky Cykloklub Zvolen 8 01:01:28.0
8. Specziár Viktor Budapest / CUBE Balaton Team 8 01:01:44.9
9. Balázs Soma Budapest / Merida Maraton Team 8 01:02:08.3
10. Cser Gábor Budapest / Alpinbike Team Giant 8 01:04:07.5
11. Béla Attila Balassagyarmat / LTV merida Racing 8 01:04:32.3
12. Tóth Márton Vinibike 8 01:05:34.0
13. Kispál Máté Salgótarjáni HKE 8 01:07:16.5
14. Szórádi Balázs Budapest / CUBE Balaton Team 4 00:29:59.2
15. Meggyesi Gergő LTV Racing 4 00:33:04.9
Jordán Péter Budapest / CUBE Balaton Team 0
Férfi master 1
1. Vinczeffy Zsolt Footstrong 8 01:01:33.2
2. Fellegi Gábor Budapest / Meditech SC 8 01:04:06.5
3. Dr. Bakos Gergő Salgótarjáni HKE 8 01:04:27.0
4. Duzmath Csaba Guriga Bringa Kerekegyháza KE 8 01:04:34.5
5. Farkas Joci Nyíregyháza / Bringabanda SC 8 01:04:45.2
6. Takács Tamás Footstrong 8 01:04:50.0
7. Farkas Attila Nyíregyháza Bringabanda SC 8 01:04:57.0
8. Petró Károly Albertirsa / ASE 8 01:05:00.2
9. Nagyfügedi Zsombor Budapest / Meditech SC – deviantmtb.hu 8 01:06:06.2
10. Tóth András Hegyibringa 8 01:06:06.5
11. Kovács István Pityikusz Ózd / Ózdi KE 8 01:06:08.7
12. KleinTamás Footstrong 7 00:59:25.8
13. Szalma Csaba Trek SE 7 00:59:26.3
14. Biriki Attila 7 00:59:57.3
15. Nagy Péter Footstrong 7 01:00:00.8
16. Henn Péter Gergely Budapest / Bringabanda SC 7 01:00:04.1
17. Kovács Balázs Footstrong 7 01:01:26.2
18. Lórencz Péter 7 01:02:03.3
19. Baros Bálint Bringabada SC 7 01:02:29.1
20. Szendi Ádám Salgótarjáni HKE 7 01:02:43.0
21. Kiszely Ákos 7 01:03:00.3
22. Kispál István Salgotarjáni HKE 7 01:04:58.2
23. Szabó István Miskolc 7 01:08:01.2
Férfi master 2
1. Rónaszéki István Veszprém / BikeLand – Merida 5 00:41:27.6
2. Longauer Ladislav SVK – CK Banská Bystrica 5 00:41:29.9
3. Komka Gábor Salgótarján 5 00:42:01.9
4. Kolb Tamás Budapest / Blue Scorpions 5 00:43:19.1
5. Kósa Csaba Blue Scorpions 5 00:43:25.4
6. Kirilla László X2S Team 5 00:44:03.9
7. Imre Zsolt Budapest / Blue Scorpions 5 00:44:14.9
8. Kiss Attila E-Lift.hu 5 00:44:18.9
9. Rónay Tamás Bátonyterenye / Salgótarjáni HKE 5 00:44:46.9
10. Gere Zoltán 5 00:44:51.8
11. Tokai Nagy Csaba Footstrong 5 00:44:59.6
12. Gönczi Zsolt Kecskebuka Kit 5 00:45:34.1
13. Gombolai László Vitalitás SE 5 00:45:37.3
14. Verebélyi Zsolt Salgótarjáni HKE 5 00:46:29.1
15. Polonkai László 5 00:47:13.3
16. Ecsedi Péter Albertirsa / ASE 5 00:49:10.3
17. Szabó Tamás Footstrong 5 00:49:43.1
18. Weiner Csaba 4 00:39:26.9
19. Földszin Attila 4 00:40:49.4
20. Dudás Tamás Salgótarjáni HKE 1 00:10:25.6
Férfi master 3
1. Zsingor Attila Budapest / Blue Scorpions 3 00:27:41.6
2. Kocsi Sándor Giant Gyömrő 3 00:28:18.1
3. Kármán József Giant Gyömrő 3 00:28:47.9
4. Pallos Zoltán 3 00:29:39.8
5. Pap Gyula Miskolc / Ózdi KE 3 00:35:09.2