Január 02. Salgótarján
Újév második napján rendezték Salgótarjánban a záró futamot, a SuperCross sorozatban.
Harmadik helyen álltam amit szerettem is volna megtartani. Tudtam nem lesz egyszerű dolgom.
A szekszárdi verseny után vettem észre, hogy a cyclocross vázam megrepedt, így azzal nem mertem indulni.
Maradt a mountain bike ami nagy dilemma. Szerencsémre a hó nem olvadt el, így reméltem nem lesz hátrány a mtb kerékpár.
Ezt tetőzte még, hogy sífutás közben sikerült valami nyavaját összeszednem, így nem nagy reményekkel mentem tarjánba.
Na nézzük mi is történt.
Reggel egész jó állapotban ébredtem, nem fájt a torkom, de ennek ellenére nem volt kedvem versenyezni.
Odaérve látom óriási a hó, ebben érdekes lesz!
Elmentem átöltözni majd mentem egy kört a pályán. Alig tudtam haladni, szinte mindenhol csúszkáltam. Visszamentem a kocsihoz és állítottam a bringán. Keréknyomást leengedtem 1 bar-ra majd a telóba pedig fújtam, hogy ne mozogjon annyira.
Irány még egy tesztkör. Na ez már alakul. Bringa kész, gyorsan kajoltam még picit majd irány melegíteni, Esztinek, Petinek és Bazsának szurkolni. Jól mentek, mert Eszti nyert, Peti második, Bazsa pedig 4.lett. Szép eredményeket értek el ilyen mostoha körülmények közt.
Következett a mi rajtunk. Másodiknak szólítottak Buruczki Szili után, de a rajtnál nem akartam kilőni, nem tudtam betegen mit bírok. Inkább tartalékolok picit.
Így is történt. Ötödik, hatodik hely környékén mentem az első 200-300 méteren majd kezdtek hibázni előttem a többiek. A kör végére azt látom abszolút harmadik helyen tekerek, előttem Buruczki Szili és Robert Glajza. Búr Zsolt szorosan mögöttem, majd picit lemaradva tőlünk Haring Martin. Tudtam, hogy Haring más dimenzióban teker csak a hó picit megtréfálta őt.
Második kör végére utol is ért minket. Nem tétovázott sokáig, tempót váltott és próbált otthagyni minket.
Harmadik körben még tartottam magam és ellébecoltam mögötte, Buzsó pedig lemaradt. Ez nekem így jó, meglesz az összetett harmadik hely.
Nem is erőltettem tovább csak Búr Zsoltra figyeltem. Egyre jobban távolodtam tőle.
Úgy a hatodik kör környékén kezdtem megnyugodni, hogy ha nem lesz technikai gond vagy ha nem esek el akkor minden oké. Hát persze nem így történt. Először a dupla akadály előtt csúsztam meg görcsbe ugrott a lábam, innen pörgetve haladtam tovább és a hátsó részen se tudtam kitekerni. Majd lefelé sikerült nyomnom egy bukfencet a hóba. Ezt tetőzte még, hogy a salakpályához levezető lejtőn is belerongyoltam a mély hóba és le kellett szállnom.
Ez pont elég volt arra, hogy Zerge (Vinczeffy Zsolt) utolérjen és elmenjen mellettem.
Ekkor következett az utolsó kör. Ismét összeszedtem magam és próbáltam Zergét utolérni. Jó tempót mentem, de a hátsó emelkedő tetejére sikerült beragadnom két lekörözött versenyző mögé, így minden esély elszállt. Olyannyira nem akartam elengedni, hogy csak a felfutónál tudtam megelőzni őket. Nem hogy én nem értem utol Vinczeffy Zsoltot, hanem majdnem engem ért utol Búr Zsolt.

A verseny során nagyon nem voltam megelégedve a lekörözött versenyzőkkel. Többször meg se próbáltak lehúzódni.
Csak annyit tudok erről írni, hogy ha engem Szlovákiában köröznek akkor valahogy én meg tudok állni 2-3 másodpercre, mert teljesen mindegy, hogy 18. vagy esetleg 20. helyre érkezem be.
Aki sportszeretetből versenyzik annak miért számít minden másodperc?
Szóval abszolútban ötödik, korcsoportban pedig negyedik, összetettben pedig harmadik lettem.
Örültem az eredménynek, de a betegség még bennem volt, mert a verseny után nagyon elkezdett fájni a fejem. Szerencsémre a rendezők készítettek forralt bort ami igazi gyógyszer volt nekem.
Most következik egy kicsi pihi majd jön az igazi edzés! Gyereknevelés
| Férfi U23/felnőtt ELIT (1982 – 1992) | 8 kör | ||||||
| Hely | Absz. | Rsz. | Név | Sz. év | Egyesület/lakóhely | K. | Idő |
| 1. | 1. | 210 | Glajza Robert | 1971 | CK Banska Bystrica | 8 | 45:23:00 |
| 2. | 2. | 129 | Buruczki Szilárd | 1979 | Magellan Kőbánya TC | 8 | 45:25:00 |
| 3. | 3. | 178 | Haring Martin | 1986 | CK Banska Bystrica | 8 | 48:10:00 |
| 4. | 5. | 33 | Reitinger Gábor | 1981 | Vitalitás SE | 8 | 49:52:00 |
| 5. | 6. | 132 | Búr Zsolt | 1981 | Bringabanda SC SWAT | 8 | 50:07:00 |
| 6. | 8. | 161 | Béla Attila | 1991 | LTV – Merida Racing Team | 7 | 46:25:00 |
| 7. | 9. | 22 | Cser Gábor | 1982 | Merida Maraton Team | 7 | 47:19:00 |
| 8. | 11. | 89 | Panyi János | 1992 | MEDITECH SC | 7 | 47:35:00 |
| 9. | 16. | 124 | Pawlik Attila | 1990 | Postás SE | 7 | 49:41:00 |
| 10. | 19. | 20 | Szabó Péter | 1987 | Postás SE | 7 | 50:30:00 |
| 11. | 20. | 40 | Fejes Gábor | 1989 | Technofilm Betonexpress | 7 | 50:48:00 |
| 12. | 21. | 177 | Frano Martin | 1978 | CK Banska Bystrica | 7 | 51:15:00 |
| 13. | 23. | 209 | Longauer Ladislav | 1950 | CK Banska Bystrica | 7 | 52:07:00 |
| DNF | DNF | 203 | Rónaszéki Balázs | 1981 | Merida HCT | - | - |