Június 27. Szécsény
Egyik kedvenc versenyem közé tartozik ez a rendezvény.
Délelőtt duatlon verseny volt, így nem kellett korán kelni.
10:30-kor indultunk bringával, Gombi, Béla Ati, Kole Norbi, Szász Viktor és én.
Odaérve javába tartott a duatlon.
Picit szurkoltunk a kicsiknek majd mentünk pár kört a pályán.
Nem éreztem magam top formában, kigyorsításoknál fájt a lábam.
Ezután kezdődött a kicsik kerékpár versenye, utána pedig a miénk.
Készítettem pár fotót, majd irány melegíteni. Próbáltam kipörgetni a lábam, de nem sikerült túl jól. Pici gimnasztika után visszagurultam a rajthoz.
Beálltam a start vonalhoz és próbáltam valami taktikát kitalálni. Semmi okos nem jutott eszembe csak annyi, hogy az elejével kell haladnom és minél többet pihizni közben.
Rajt, ebben a pillanatban leesik a lánc kis tányérra elöl. Gyorsan visszaváltok, de érzem valami gond van. Minden tekerésnél fura hangot add a lánc. Tudtam ismét sikerült elszakítanom a 10-es láncot. Szerencsére csak szétnyílt egy láncszem és nem szakadt el, de innentől tudtam, hogy bármelyik körben megtörténhet. Próbáltam a kigyorsításokat finomabbra venni.
Első körben Béla Ati ellépet így a technikai gond után irány utána. Gyorsan kiderült, hogy csak én bírok felzárkózni rá. Utolérése után előre álltam és visszavettem a tempóból, hogy Viktorék felérjenek ránk.
Természetesen ez sikerült is nekik, innen kezdődött a váltott vezetés. Szépen kialakult egy négy fős élboly.
Én pihizgettem 160-as pulzus környékén tekeregtem.

Olyan 20 perc környékén elkezdte Viktor rángatni a tempót, de én nem vettem komolyan.
A kazincbarcikai országútis srác picit megúszot így gyorsan az élre álltam, hogy már csak a dobogós helyeket kelljen eldöntenünk. Pár kört nyomtam olyan 95%-on majd átadtam a vezetést ismét Viktornak. Beálltam a harmadik helyre.
Ekkor már 30 percnél tartottam és tudtam indulnom kéne, de úgy éreztem a többiekben több plusz van még.
Vártam, vártam, de nem tudom mire.
Attila 36percnél robbantott amit nem tudtam rögtön lereagálni, így eltávolodott tőlem. Egy kör után éreztem, hogy átment rajtam, ismét van erő a lábamban. Kezdtem közeledni rá, majd az utolsó körben utol is értem, de már csak két kanyar volt. Próbáltam kis íven beszúrni, de Ati figyelt és zárta a ívet, így maradt az utolsó kanyar amiben gyorsabb volt tőlem, de nem adtam fel fejben és a célegyenesben mindent beleadtam.
Így végül 10-15 centivel maradtam le az első helyről.
Béla Attila jól taktikázott, jókor indult. Tudta, hogy mountival gyorsabb tud lenni a kanyarokaban, de tartósan több körön keresztül az országúti a jobb. Mégegyszer gratula neki, jót meccseltünk.
eredmények:
| KERÉKPÁR – U11 lányok (5 kör) | ||||
| 1. | Nagy Vanessa | 2001 | Kiss Árpád VDSE | 8:32 |
| 2. | Péter Vivienn | 2001 | Kiss Árpád VDSE | + 0:55 |
| 3. | Balázs Boglárka | 2002 | Szécsény | + 2:06 |
| 4. | Szvetlik Anna | 2002 | Kiss Árpád VDSE | + 2:10 |
| 5. | Balázs Krisztina | 2001 | Szécsény | + 2:30 |
| KERÉKPÁR – U11 fiúk (5 kör) | ||||
| 1. | Torák Levente | 2000 | Tarjáni Tornádó Triatlon SE | 8:15 |
| 2. | Bajczák Benedek | 2000 | Tarjáni Tornádó Triatlon SE | + 0:42 |
| 3. | Pongrácz Patrik | 2001 | Szécsény | + 1:16 |
| 4. | Petrovics Patrik | 2004 | Kiss Árpád VDSE | + 1:18 |
| 5. | Stoff Roland | 2001 | Szécsény | + 2:50 |
| 6. | Sándor Balázs | 2006 | Salgótarjáni HKE | + 4:45 |
| KERÉKPÁR – U15 lányok (8 kör) | ||||
| 1. | Csikány Bianka | 1998 | Salgótarjáni HKE | 15:10 |
| 2. | Sándor Enikő | 1998 | Salgótarjáni HKE | + 0:09 |
| KERÉKPÁR – U15 fiúk (8 kör) | ||||
| 1. | Jamrik Egon | 1997 | Vitalitás SE | 12:45 |
| 2. | Petróczi Bálint | 1999 | Tarjáni Tornádó Triatlon SE | + 0:23 |
| 3. | Tóth Zalán | 1999 | Tarjáni Tornádó Triatlon SE | + 1:59 |
| 4. | Pothoroczki Balázs | 1999 | Szécsény | DNF |
| KERÉKPÁR felnőtt nők (40 perc + 1 kör) | ||||
| 1. | Kapitány Ildikó | 1987 | Vitalitás SE | 26 kör / 43:27 |
| KERÉKPÁR U19 fiúk (40 perc + 1 kör) | ||||
| 1. | Rózsa Balázs | 1995 | KSI SE | 32 kör / 42:20 |
| KERÉKPÁR felnőtt férfiak (40 perc + 1 kör) | ||||
| 1. | Béla Attila | 1991 | LTV – Merida Racing Team | 33 kör / 41:52 |
| 2. | Reitinger Gábor | 1981 | Vitalitás SE | 33 kör / 41:52 |
| 3. | Szász Viktor | 1976 | Vitalitás SE | 33 kör / 42:14 |
| 4. | Szabolcsik János | 1977 | Team 3K – Kazincbarcika | 33 kör / 42:54 |
| 5. | Koleszár Norbert | 1979 | Vitalitás SE | 32 kör / 42:30 |
| KERÉKPÁR senior férfiak (40 perc + 1 kör) | ||||
| 1. | Gombolai László | 1970 | Vitalitás SE | 32 kör / 43:01 |
| 2. | Takács Gábor | 1966 | Salgótarjáni HKE | 32 kör / 43:01 |
| 3. | Verebélyi Zsolt | 1965 | Salgótarjáni HKE | 30 kör / 42:32 |
| KERÉKPÁR master férfiak (40 perc + 1 kör) | ||||
| 1. | Imre Gyula | 1960 | Salgótarjáni HKE | 29 kör / 42:25 |