Június 12-13. Balatonfüred
Balaton Bike Fest:
Ilyen még nem volt, hogy egy hétvégén kettő C2-es versenyen induljak.
Szombaton kezdtünk egy Xco versennyel majd vasárnap egy Xcm vagyis maraton.
Nem sok versenyző állt rajthoz mindkét nap, de én úgy terveztem, hogy a Szilvásváradi 14. helyezéstől még fáradtan is tudok jobban elérni.
Balatonfüreden rendezték a régi Görög falu helyen, a mostani Sundance park környékén.
Igazi nyárias kánikula volt, az órám folyamatosan 39fokot mutatott.
13 órakor elkezdtem melegíteni, de nem kapkodtam, mintha éreztem volna, hogy itt valami nem stimmel. Nem lesz kettőkor rajt. Persze, hogy így is történt 1órás csúszással indultunk.
Pálya egy nagyon gyenge xco vagy egy komoly cyclocross-nak felelt meg. Kicsit örültem neki, de 40fokban még sohasem cyclo-ztam.
Rajt nem sikerült jól, mert nem akartam bekezdeni a meleg miatt, de végre megtanulhatnám cross country-n bekell kezdeni. Első körben még hátrébb is csúsztam, nehéznek éreztem a lábam.
Második végétől kezdtem összekapni magam és felkapaszkodtam Gulyás Ádámra. Ez már egész jó hely itt szoktam menni.
Kicsit megnyugodtam és egyre jobban kezdett előjönni az erő. Harmadik, negyedik körben sorra előztem az embereket Szatmáry Andrist, Haring Martin, Szalay Peti, Szlobodnyik Zsolt stb.
Ötödikben utolértem Béla Atit majd a hatodik elején Fenyvesi Petit és már Bogár Gabi volt előttem. Ez még egy kis plussz erőt adott, de közben elfelejtettem enni és így egy körrel később jött az energiapótlás.
Nyolcadik köröm így botrányosan lassúra sikeredett, Béla Attila visszaelőzött és kiharcolt bő 30mp-es előnyt.
Kilencedik, tizedik körben újból feltámadtam, de már csak közelíteni tudtam minimálisat.
Így végül 14. helyre érkeztem be, ami életem legjobb eredménye.
Másnap következett a maraton ahol ismét csúszott a rajt, de ezt már megszoktuk.
Bemelegítés szinte nulla volt, tudtam az elején úgyis beállnak a lábaim ha elkezdem nyomni.
Így az rajt után ráálltam 150-es pulzusra majd a meredek résztől 165-170-re.
Elég fura volt így menni, mert körülöttem elég sokan bénázgattak, így soksor lassítanom kellett.
Nem igazán foglalkoztam ezzel, mert tudtam még sok van hátra. Érdekességként a pályáról semmit nem tudtam.
Szintrajzot nem láttam, frissítőket nem tudom hol vannak csak annyit, hogy 110km-t kell menni. Talán?
Tavaly a távval is volt gond.
Egy kulaccsal indultam és természetesen Jimmytől el felejtettem felvenni a másikat az első frissítőnél. Így kénytelen voltam megállni a másodiknál vizet tölteni. Köszönet érte Szász Viktornak.
Eddig előzni nem előztem erőből, csak defektet kapott emberek mellett haladtam el. Ezek kb. 10-en voltak.
Frissítő után így ért utol Blazsó Marci akinek próbáltam picit segíteni, de ahogy terepre fordultunk ő más dimenzióban tekert és elment tőlem.
Innen sokáig egyedül haladtam majd egyszer csak utolért Lobmayer Balázs. Mögötte jó volt haladni, kicsit tudtam pihenni majd a Hidegkúti frissítőnél lemaradtam tőle. Pár kilométerrel később utolérem Szécsi Tomi barátom aki épp defekt szerelés után indul el. Vele haladok tovább, de a köves emelkedőn a tuti HaiBike össztelóssal ellép tőlem majd a lankáson visszaérek rá. Közetkező kövesen ismét eltávolodik tőlem és legközelebb a következő defekt szerelésekor találkozok vele.
Ismét eggyütt haladunk, de a laposabb kerék miatt kezd lefelé lemaradni tőlem. Ezután utolérek pár közép távost, Takács Tamást és versenytársait. Kicsit utazok rajtuk majd irány tovább Lobosz után.
A közép táv végére sikeresen utolérem őt, de még jó erőben van és simán jött velem.
Gyors taktika váltás után elkezdtem kajolni és lemaradni tőle. Külön haladjunk tovább saját erőből és majd a végén utolérem és otthagyom őt. Rövid körre kimenve még megelőztem 3 versenyzőt és egész jó helyen álltam már pedig 170 felett nem volt a pulzusom. Hosszú emelkedőket látom magam előtt Loboszt, ezaz ez így jó lesz.
Következik az utolsó 10km. Beleadok mindent, de a lejtőn kevés a 38-11-es áttétel és látom a hosszú egyenesben, de nem közeledek. 2km még a végéig, kapom az infót, hogy 1percen kívül vagyok. Innentől szépen begurultam, mondhatom levezettem a végére.
Végül állítólag 11.lettem ami szép eredmény a tegnapi után és 151-es átlagpulzussal.
Most végre következik egy nagyobb pihi majd irány a Duna maraton ami tavaly nagyon tetszett csak a technika kifogott rajtam.


