Reggel indultunk Viktorékkal a vinyei versenyre. Természetesen kicsit késve, szerencsére Marci és Gombi átvette a rajtcsomagunkat így legalább azzal nem ment el az idő.
Frissítést nem tudtam senkivel megbeszélni, így maradt a régi camelbag-es megoldás.
5 perc bemelegítés majd irány a beszólítás.

Rajt pillanatában, vagyis az előtte 1peccel begurult a vonat elénk, így csúszot az indulás pár percet.Elején az aszfalton szépen nyugisan haladtam majd terepre érve beálltam az 5.helyre. Kiérve a széles útra kezdtem lemaradni, de az 50méteres távolságot sokáig tartottam. Látom az elején Horváth Attila Vilmos és Lobmayer Balázs erősködik Blazsó Marci figyeli őket Zsivity Zorán pedig kezd lemaradni. Ez az majd én vele elmegyek. Ebben a pillanatban hirtelen elfáradnak a lábaim és kezdek végképp lemaradni.

Következő pillanatban azon találom magam, hogy itt van mögöttem Hocsa és a többi master. Próbálom felvenni velük a tempót, de nem megy, szenvedek csak. Emelkedő feléhez érve kezdek ismét magamra találni visszaelőzök pár mastert majd Kőrisre felérve gyors frissítő majd irány tovább. Lefelé kajoltam még egyet, utána próbáltam tempózni, de valamiért nem ment jól a lejtő. Nem kaptam el a ritmusát. Éreztem ma nem leszek Dh bajnok. Azért egy versenyzőt előztem!!!

Leérve aszfalton haladtunk tovább ahol további két embert értem utol. Következett egy saras emelkedő ahol picit kezdtem parázni. Mi lesz ha még 80km-t kell menni ilyen sárban?
Szerencsére nem így történt. Következett egy meredek köves lejtő ahol inkább a biztonságra törekedtem.

Ezután jött a vesztem, a patakpart. Frankó kis kanyargós utak, lendületből megoldható trükkös részek. Egyszer csak magam előtt látok egy meredek lejtőt, amit én marha bevállaltam. Gyökeres, nedves, saras aljában óriási kővel. Természetesen óriási zakó lett a vége. Megcsúsztam, jobb lábbal beakadtam a kőben majd bukfenc. Ilyen még nem volt nem tudtam kézzel tompítani, hanem orral a kövek közé fúródtam. Első pillanatban úgy éreztem, hogy az orrom eltört, de gyorsan múlt a fájdalom és kezdtem mozgatni. Nem vérzik így túlélem. Ekkor nézem a térdem amiből ömlik a vér és lóg a bőr. Kimostam a kulaccsal és látom nincs nagy gáz, de fáj elégé. Lassan helyre tettem a bringát, kormány és kormányszarv igazítás. Gyerünk tovább. Pont egy tolós, majdnemhogy hegymászós rész következett ami nagyon nem esett jól.

Utána egy ellenőrző pont, majd haladtam tovább a széles fehér köves úton. Itt vettem észre, hogy a cipőmről leszakadt a csat, meg a fejvédőmből is kiszakadt a belseje. 130-as pulzus környékén tudtam haladni és egyre csak értek utol a versenyzők. Tudtam innen még kb.70km van hátra, így nem erőltettem csak tekertem komótosan.

Egyszer csak egy kiránduló vonat jött szembe ami kicsit feldobott plusz a gyönyörű kilátás. Kezdtem ismét feltámadni, de lefeléken mindig utolértek a többiek. Végül összeálltam Reznyik Sanyival és Mátis Barnabással, próbáltam velük haladni. Felfelé elmentem tőlük, lefelé utolértek.

Kiértünk egy napos tisztásra amikor eltávolodtam tőlük, de egy saras részen elkapart a kerék és a váltókarban újból szétvertem a lábam. Ismét lábmosás a kulacsból és jöhet a tolós emelkedő. Nem tudtam nagyon haladni, ismét fájt a lábam. Szerencsémre egy hosszabb lejtő következett ahol megpihentem és a az aljában utolértem Vock Balázst.
Innen vele haladtam a Kőris hegy tetejéig. Ez egy jó rész volt, sokat segített mikor milyen emelkedő következik.

Hegy tetején ismét gyors frissítés. két versenyző megelőzése, majd irány az egyik kedvenc lejtőm. Sajnos az alja igen köves volt, így ott a lábam miatt majdnemhogy lépésben haladtam. Következett a kedvenc köves részem ahol tavaly is jól mentem. Itt ismét két versenyzőt értem utol majd az utolsó falu után még egy darázs megcsípte a nyakam. Nehogy egyszerű legyen a vége.

Patakok előtt még lankás lejtőkön tempóztunk majd jött a bringamosás. Nem tudom hányszor kellett átmenni, de legalább hatszor. Volt egy óriási ahol szóltak, hogy szálljunk le. Tényleg gyorsabb volt gyalogosan majd jött az utolsó és a befutó. Jól erőben éreztem magam még a célban is, sajnáltam a bukóst, de ez van. Végül 5.lettem ami a körülményekhez képest tuti eredmény.

eredmények:

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány
1 H12 BLAZSÓ Márton Bringabanda SC 04:18:04 00:00:00
2 H42 HORVÁTH Attila Vilmos Cube-Csömör 04:37:08 00:19:04
3 H84 ZSIVITY Zorán Pedáldöngölők HKE 04:40:19 00:22:15
4 H41 LOBMAYER Balázs Merida Maraton Team-CST 04:43:27 00:25:23
5 H73 REITINGER Gábor Vitalitás SE Golyán Kerékpár HaiBike
04:56:33 00:38:29
6 H71 MÁTIS Barnabás Merida Maraton Team-CST 05:02:37 00:44:33
7 H3 KEMENCZEI Ábel Tatanka Racing Team 05:16:52 00:58:48
8 H34 NÉMETH Gábor Hotel-Yachtclub KSE Zalaegerszeg 05:17:20 00:59:16
9 H74 REZNIK Sándor PCCC 05:17:57 00:59:52
10 H49 KOVÁCS  Tamás Bringabanda SC 05:22:39 01:04:35
11 H54 BOJKÓ Balázs Fillari Team Budaörs 05:25:06 01:07:01
12 H56 DOLEZSAI Balázs VKE-NELSON 05:27:50 01:09:46
13 H7 FARKAS Zsolt Bringabanda SC 05:29:40 01:11:36
14 H32 KASZANYICZKI László Máté GIANT Gyömrő 05:36:23 01:18:19
15 H85 KUTI Péter Egyszeregy KE. – deviantmtb.hu 05:38:44 01:20:40
16 H50 CZINCZ Gergely GIANT Gyömrő 06:08:30 01:50:26
17 H86 SÉNIG Tamás 07:16:14 02:58:10