Október 24. Kazincbarcika
Vasárnap reggel ismét útra keltünk. Kicsit izgire sikerült az utazás, mert Viktornak van egy érdekes térképe. Vannak rajta olyan utak amik nem is léteznek. Így jutottunk el egy zsák faluba. 11-re azért sikerült odaérnünk, így nevezés után irány a pálya. Esztinek pedig melegítés és rajt.
Sikerült neki érdekessé tenni a versenyt, mert rögtön az első körben elkavart a pályán. Így a második körben még Módos Gabival érkezett. Harmadikban az emelkedőn kicsit ellépett és innen már tartotta előnyét. Ismét bezsebelt egy első helyezést. Jó az új bringa aránya. 100%-os!!!
Ebben a futamban indult élete első cyclo cross versenyén Rózsa Balázs balassagyarmati lakos a Ksi versenyzője. Igazi tuning bringával indult U19-es kategóriában U17-es ként és szuperult ment. Negyedik lett, de a dobogó egy láncleesésen múlt.
Másik balassagyarmati versenyző Fenyvesi Peti U19-ben rajt cél győzelmet aratott.
Következett a mi rajtunk ahol Viktor Master 1-ben én pedig Elitben indultam. Ez volt a másik dilemmám a héten. Milyen kategóriában induljak? Utólag úgy érzem jól választottam.
Tegnapi verseny után nem éreztem magam erősnek, így próbáltam sokat melegíteni, de alacsony pulzussal.
Rajtnál már érdekesen éreztem magam. Valamiért izgultam ezerrel.
Első körben gyorsan kirajzolódott, hogy Szórádi, Szabó Peti és picit elléptünk a többiektől. Kezdtem megnyugodni, mert 170-es pulzus környékén bírtam a többiek tempóját. Jó lesz ez gondoltam magamban.
Második körben nehogy jól érezzem magam jött egy technikai gond. Szűk kanyarban lefordult a szingóm hátul. Szerencsére tudtam már mit kell tennem. (Szlovákiában is jártam már így) Gyorsan visszaigazítottam majd irány a többiek után. Utolérem Speciár Viktort amikor kezdem érezni, tegnap én versenyeztem.
Innentől próbáltuk segíteni egymást és felértünk Lengyel Gabira. Próbáltam picit pihenni,mert láttam Szobát és Szabó Petit egyedül most nem tudom utolérni. Következő körök azzal teltek el, hogy Lengyel vagy Speciár rángatja az emelkedőn, de nem volt igazán durva részemről. Kezdtem gondolkodni, hogy mi lesz a végén így. Tuti le tudnak sprintelni meg ismerik is egymást. Emelkedőn elbírnék menni, de a síkon úgyis utolérnek. Arra jutottam, hogy a pálya második részén húzom meg. Az nekem jól megy, tavaly Szega se tudott lerázni.

Két vagy három körrel a vége előtt utolérjük Szabó Petit, szegény defektet kapott. Ez meghozta a kedvem, hogy lehetek második. Utolsó előtti körben már senki nem akart vezetni, így nyugis tempóban előre álltam.Következik az utolsó. Először támadt Lengyel sikerült reagálni rá majd Speciár még nagyobb tempóban megindul. Próbálom kikerülni Lengyel Gabit, de véletlenül hozzá érek a hátsó kerekéhez és megtörik a lendületem. Viktor ellép egy picit. Próbálok utána menni és a lejtőn rá is zárok, majd a síkon utolér minket Gabi is. Pálya második részéhez érve kezdek helyezkedni, hol lehetne mindkettőjüket megelőzni. Fordulunk a dupla akadályra. Ez az, itt kell menni. Meg is előzöm mindkettőjüket jön a dupla akadály. Nehogy egyszerű legyen a másodikba beleakad a lábam. Elhasalok és leesik a láncom. Hirtelen óriási méreg tölt el. Ekkora hülyeség miatt elbukni a dobogót. Visszarakom a láncot, felpattanok és mindent beleadok. Előttem járnak már 60-70méterrel. Nincs sok esélyem, de megpróbálom. Igazi utolsó 500métert nyomtam és a szimpla akadályon Lenyel Gabit megelőzöm. Speciár Viktoron is fogtam, de utolérni már nem bírtam.
Végül így 3.lettem és az év legproblémásabb versenyét futottam. Biztos kevés volt a KOFOLA. ![]()
Van még bennem óriási tartalék, így a következő Super Cross futamon nem bízok semmit a véletlenre.
Szász Viktor hozta a formáját. Hihetetlen. Első körben a 30-35. hely környékén jött a végén pedig abszolút 9.helyen ért be. Master 1-ben pedig harmadik.
| Női felnőtt ( – 1992) | 5 kör | ||||||
| Hely | Absz. | Rsz. | Név | Születési év | Egyesület/lakóhely | Kör | Idő |
| 1. | 7. | 69 | Dósa Eszter | 1983 | Vitalitás SE | 5 | 45:10:00 |
| 2. | 9. | 92 | Módos Gabriella | 1982 | Merida Maraton Team-CST | 5 | 45:38:00 |
| 3. | 15. | 90 | Rozsnyai Mariann | 1984 | MEDITECH SC | 5 | 48:40:00 |
| 4. | 23. | 94 | Sejben Anita | 1984 | Salgótarjáni HKE | 4 | 46:08:00 |
| Férfi U19 (1993 – 1996) | 5 kör | ||||||
| Hely | Absz. | Rsz. | Név | Születési év | Egyesület/lakóhely | Kör | Idő |
| 1. | 1. | 65 | Fenyvesi Péter | 1993 | X2S-Kona Team |
5 | 40:55:00 |
| 2. | 2. | 82 | Mellau Ádám | 1994 | Bringabanda SC | 5 | 42:19:00 |
| 3. | 3. | 72 | Jónás Gábor | 1993 | ViniBike | 5 | 42:50:00 |
| 4. | 4. | 10 | Rózsa Balázs | 1995 | KSI SCHWINN-Csepel SE | 5 | 42:54:00 |
| 5. | 6. | 73 | Tóth Márton | 1993 | ViniBike | 5 | 44:45:00 |
| 6. | 11. | 66 | Szalontay Bence | 1994 | Merida Maraton Team – CST | 5 | 47:05:01 |
| 7. | 16. | 6 | Szűcs Richárd | 1994 | MVSC – Volvo | 5 | 50:38:00 |
| 8. | 18. | 31 | Csőke Márk | 1996 | Salgótarjáni HKE | 5 | 51:20:00 |
| DNF | DNF | 60 | Bakosi Nándor | 1993 | ViniBike | - | DNF |
| DNF | DNF | 62 | Pelikán János | 1995 | Gödöllői SK | - | DNF |
| Férfi master 1 (1972 – 1981) | 7 kör | ||||||
| Hely | Absz. | Rsz. | Név | Születési év | Egyesület/lakóhely | Kör | Idő |
| 1. | 4. | 5 | Lengyel Gábor | 1979 | Go FAST | 7 | 57:22:00 |
| 2. | 8. | 78 | Duzmath Csaba | 1975 | Guriga-Bringa KKE | 7 | 58:36:00 |
| 3. | 9. | 24 | Szász Viktor | 1976 | Vitalitás SE | 7 | 58:42:00 |
| 4. | 10. | 30 | Dr. Bakos Gergő | 1981 | Salgótarjáni HKE | 7 | 58:44:00 |
| 5. | 14. | 80 | Farkas Attila | 1975 | Cannondale | 7 | 59:29:00 |
| 6. | 16. | 96 | Kovács István | 1975 | Ózdi KE | 7 | 60:28:00 |
| 7. | 17. | 15 | Tóth András | 1981 | Gödöllő | 7 | 60:45:00 |
| 8. | 18. | 91 | Nagyfügedi Zsombor | 1977 | MEDITECH SC | 7 | 60:46:00 |
| 9. | 22. | 84 | Klein Tamás | 1974 | Merida Maraton Team – CST | 7 | 61:30:00 |
| 10. | 24. | 38 | Nagy Péter | 1974 | Salgótarjáni HKE | 7 | 62:00:00 |
| 11. | 25. | 75 | Vinnai Zsolt | 1979 | ViniBike | 7 | 62:42:00 |
| 12. | 27. | 71 | Fekete Barnabás | 1974 | TEAM 3K – Kazincbarcika | 7 | 63:25:00 |
| 13. | 29. | 2 | Biriki Attila | 1974 | TEAM 3K – Kazincbarcika | 7 | 64:15:00 |
| 14. | 31. | 85 | Kovács Balázs | 1976 | Merida Maraton Team – CST | 7 | 64:38:00 |
| 15. | 36. | 37 | Lászlók Zsolt | 1979 | Salgótarjáni HKE | 6 | 56:23:00 |
| 16. | 38. | 12 | Imre Zsolt | 1972 | SD Cycling | 6 | 59:56:00 |
| 17. | 40. | 76 | Kovács Szilárd | 1974 | ViniBike | 6 | 65:02:00 |
| 18. | 41. | 95 | Galcsik Róbert | 1981 | Salgótarjáni HKE | 6 | 65:36:00 |
| DNF | DNF | 26 | Mátis Barnabás | 1981 | Merida Maraton Team – CST | - | DNF |
| DNF | DNF | 86 | Vinczeffy Zsolt | 1974 | Merida Maraton Team – CST | - | DNF |
| DNF | DNF | 93 | Görömbei Ákos | 1975 | TEAM 3K – Kazincbarcika | - | DNF |
| Férfi U23/felnőtt ELIT (1982 – 1992) | 7 kör | ||||||
| Hely | Absz. | Rsz. | Név | Születési év | Egyesület/lakóhely | Kör | Idő |
| 1. | 1. | 8 | Szórádi Balázs | 1976 | Merida HCT | 7 | 55:40:00 |
| 2. | 2. | 9 | Specziár Viktor | 1972 | Merida HCT | 7 | 57:02:00 |
| 3. | 3. | 33 | Reitinger Gábor | 1981 | Vitalitás SE HaiBike |
7 | 57:10:00 |
| 4. | 6. | 89 | Panyi János | 1992 | MEDITECH SC | 7 | 58:23:00 |
| 5. | 7. | 17 | Balázs Soma | 1991 | Merida Maraton Team – CST | 7 | 58:29:00 |
| 6. | 11. | 40 | Fejes Gábor | 1989 | Technofilm Betonexpress 2000 | 7 | 59:07:00 |
| 7. | 13. | 25 | Frölich Tamás | 1983 | Ózdi KE | 7 | 59:07:03 |
| 8. | 15. | 77 | Halász Viktor Sándor | 1987 | BVSC | 7 | 60:01:00 |
| 9. | 20. | 22 | Cser Gábor | 1982 | Merida Maraton Team – CST | 7 | 61:20:00 |
| 10. | 26. | 81 | Laborc Dániel | 1992 | Trek SE | 7 | 62:59:00 |
| 11. | 28. | 35 | Kéri István | 1985 | Salgótarjáni HKE | 7 | 63:45:00 |
| 12. | 32. | 36 | Kispál Máté | 1985 | Salgótarjáni HKE | 7 | 64:48:00 |
| 13. | 35. | 16 | Varju László | 1983 | MEDITECH SC | 6 | 55:42:02 |
| DNF | DNF | 88 | Peták Levente | 1990 | Ózdi KE | - | DNF |
| DNF | DNF | 20 | Szabó Péter | 1987 | Postás SE | - | DNF |