Október 23. Bratislava
Szombaton rendezték a Szlovák kupa 5.futamát Pozsonyban. Egész héten vaciláltam az induláson. Egy hétvégére két verseny. Bármikor csináltam ilyet, a másnapi mindig rosszul ment. Végül úgy döntöttem jó felkészülés lesz a duplázós hétvége.
Megérkezve látom ismét gyors, füves pálya lesz millió kigyorsítással. Időjárás hűvös, elégé fázok.
Nevezés után pályabejárás majd átöltözés és irány starthoz, mert Eszti indul. Új bringája debütált amiért picit én is izgultam, hogy minden stimmeljen vele, mert elégé kapkodva lett összerakva. Nem volt semmi gond és olyannyira jó gurult a bicó, hogy Eszti nyerte a versenyt. Nem bírt vele a Szlovák leányzó. Verseny felénél utolérte, majd tempót váltott és már zsebelte is az első helyett. Azért belülről nem lehetett ilyen egyszerű. Nekem annyira tetszett a futam, hogy a bemelegítés elmaradt vagyis csak a bemelegítő krém fűtött.
Rajtom elég jól sikerült 15. hely környékén lehettem amikor egy szűk kanyarban bénázott előttem egy srác erre én is megtorpantam és leesett a lánc. Viszonylag gyorsan sikerült visszaraknom, de így is majdnem az utolsó helyen találtam magam. Összekaptam magam és felértem Viktorra majd megelőztem és elléptem tőle.
Második körben ismét egy baki. Meredek emelkedőn nem bírok felmenni megáll a lábam és nem akad ki a cipő. Eldőlök és ismét időt vesztek. Viktor újból utolér.
Harmadik körben megint egy elcsúszás, de szerencsére nem csak a lábam kellett lerakni. Innentől elment a kedvem és nem tudtam küzdeni. Viktor mögöttem egy kanyarral és nem távolodok tőle. Elég durva, pedig jóval gyorsabbnak kéne lennem. Kialakult egy kisebb boly. Olyan öten hatan voltunk benne. Beálltam a második helyre és sikerült is lassan elnyúlni a többiektől.
Következett az utolsó előtti kör. Nincs mit tenni, el kell indulnom. Kiszemeltem magamnak egy lejtős részt és támadtam. Az Osztrák srác nem bírta átvenni a ritmusváltásom, így az utolsó körben csak gurulgatnom kellett.
Így master A-ban Viktor harmadik én pedig második lettem. Sajnos végül utólag kiderült, hogy téves volt az eredményhirdetés. Kifelejtettek előlünk egy versenyzőt aki második lett.
Viktor így is elégedett volt, nagyon dicsérte az új bemelegítő krémet.
A levezetés elmaradt, így tartottam a másnaptól.
Érdekessége volt a versenynek, hogy a díjakat az első Szlovák űrhajós adta át.
| Női | |||||||||||||||
| 1 | 96 | H10R0026 | HUN19831102 | DÓSA Eszter | Vitalitás SE |
ZENY | 0:36:58 | ||||||||
| 2 | 95 | 4590 | SVK19960327 | MEDVEĎOVÁ Tereza | ŢP Šport, a.s. | KADETKA | 0:37:25 | 0:00:27 | |||||||
| 3 | 93 | 3654 | SVK19790501 | VOJTÁŠOVÁ Zuzana | CK Banská Bystrica | ZENY | 0:38:03 | 0:01:05 | |||||||
| 4 | 97 | 4550 | SVK19960117 | JANUŠIKOVÁ Nina | BIKE-TEAM Bratislava | KADETKA | -KOLO | ||||||||
| 5 | 94 | 5200 | SVK19850427 | FINDROVÁ Marianna | BIKE PRO | ZENY | -KOLO | ||||||||
| 6 | 98 | 4391 | SVK19931229 | BENČÚROVA Katka | BIKE-TEAM Bratislava | JUNIORKY | -KOLO | ||||||||
| 7 | 112 | 4948 | SVK19900630 | VANČAKOVSKÁ Adriana | CK Spišská Nová Ves | W 23 | -KOLO | ||||||||
| Masters A | |||||||||||||||
| 1 | 86 | 555 | SVK19790811 | KUDLÁČ Marek | DEMA RACING | VET A | 0:58:32 | ||||||||
| 2 | 95 | 4108 | SVK19760512 | REHÁK Ivan | Finančné centrum | VET A | 0:59:34 | 0:01:02 | |||||||
| 3 | 85 | H10R0563 | HUN19810526 | REITINGER Gábor | Vitalitás SE |
VET A | -KOLO | ||||||||
| 4 | 84 | h10r0027 | HUN19760408 | SZÁSZ Viktor | Vitalitás SE |
VET A | -KOLO | ||||||||
| 5 | 98 | 5699 | SVK19760914 | NÉČ Ladislav | BKP | VET A | -KOLO | ||||||||
| 6 | 88 | 5480 | SVK19720423 | ŢBODÁK Rastislav | KLUB BRADLO BIKE | VET A | -KOLO | ||||||||