Szombaton Balassagyarmaton ismét havazott, így nem vártam semmi jót a pályával kapcsolatban.
Vasárnap délelőtt megérkezve meglepődve látom, hogy semmi hó nem esett és hőmérő is 7 celsius fokot mutat.

Először elmentünk nevezni Szabinával, majd összeraktam a bringát és elmentem átöltözni a fűtött öltözőbe.
Amúgy egy iskola udvarán és a mellette lévő réten, járdákon volt megrendezve a verseny.

Elkezdtem pályát járni, de egy kör után kereket kellett cserélnem, mert a 39-25-ös áttétel kevésnek bizonyult.
Közben elkezdődött a picik futama majd kb. 10 perccel később jöttek a nagyobbak. Kezdték kijárni a nyomokat amik igen csúszósak lettek a 7fok miatt.

40 perc lehetett a rajtunkig amikor elkezdtem a melegítést. Ekkorra már körvonalazódott, hogy kik lesznek itt. Legerősebbnek Szabó Petit gondoltam, de tartottam még Bischof Bálinttól is. Közben számomra ismeretlen versenyző görgőzött ezerrel és nagyon komoly cyclocross kerékpárja volt. Utólag kiderült, hogy ő Rózsás Attila volt.

Pár kör melegítés után picit megálltam Szabinánál és látom valami nem stimmel. Valahogy sikerült odaütnöm a hátsó kereket és igen nagy nyolcas lett benne. Persze, hogy ilyenkor nincs nálam semmi szerszám. Sebaj majd megoldom így is, maximum gyengébb leszek.
Amúgy a pálya tetszett nekem volt benne egy két érdekes rész mint pl. a egymás fölött lévő három lépcsősor, ahol a babakocsi feljárón sikerült felmennem.

Rajtnál nem akartam kilőni, inkább majd figyelem a többieket. Negyedik helyen haladtam, legjobban Katona Bálint lőtt ki majd Bischof Bálint és Szabó Peti. Első nagyobb emelkedőn előttem megálltak  és sikerült lemaradnom az élbolyról.
Szerencsémre a lépcsősor előtt Szabó Peti elmegy egyenesen és vissza kell fordulnia. Ez pont elég arra, hogy utolérjem, majd megelőzzem.

Második kör elején a sorrend már az élen Bischof Bálint, én, Szabó Peti és Vörös Ferenc.
A pálya egyre jobban csúszott és az egyik kanyarban kicsúszott Bálint, így hirtelen az első helyre kerültem. Ez annyira meglepett, hogy nem tudtam mit csináljak. Mentem tovább ugyanabban a tempóban és vártam, hogy visszaérnek rám a többiek. Ez nem így történt ezért a negyedik körben úgy döntöttem megyek egy gyors kört, hogy látótávolságon kívülre kerüljek az üldözőimmel szemben. Sikerült is 20mp.-cel tempósabbat tekernem.

Ötödik kör már a biztonságról szólt volna, de elkapartam az egyik emelkedőn és futnom kellett, majd a felszállást is elbénáztam és ennek köszönhetően ismét közelítettek a többiek.
Hatodik körben sikerült a leggyorsabb körömet tekerni és ezzel bebiztosítottam, hogy a többiek ne tudjanak utolérni.
Innen már csak arra figyeltem, hogy ne kapjak defektet, mert volt egy-két rész ahol volt pár üvegszilánk.

Hetedik kör gyorsan elszaladt, majd az utolsó már örömbringázásról szólt.
Célbaérkezés után gyorsan levezettem a kerékpárúton, majd átöltözés után már következett az eredményhirdetés ahol kaptam egy óriási kupát.

Jónak értékelem a versenyt, csak fura volt, hogy a többiek miért voltak ennyivel lassabbak  a sárban. Pedig a Tufo szingó már igen kopott nekem is.
Folyt.köv. Salgótarjánban

Rendező, Schneider Gábor jegyzőkönyve:

Tolna megyei Nyílt Cyclo-Cross Bajnokság-Szekszárd 2010.12.12.

Szombaton Szekszárdon a Baka István iskola körül került megrendezésre a Tolna megyei nyílt kerékpáros terep (Cyclo-Cross) Bajnokság, melyre a megenyhült sáros idő ellenére Budapestről Győrből, Békéscsabáról és még Ózdról Balassagyarmatról Kerekegyházáról is érkezett versenyző(k). A természetes és mesterséges akadályokkal tűzdelt pályán a sárban, időnként esve-kelve, embert próbáló küzdelemben döntötték el a helyezések sorsát az indulók.
Képek: szszke.edutop.hu
eredmények:

U13 5 („kis” 500 m) kör
1. Fábián Csongor SZSZKE 7’35”
2. Borsos Áron SZSZKE 7’46”
3. Schneider Sebestyén SZSZKE 7’49”
4. Kertész István Tamási Ke 7’50”
U15 4 („nagy” 1500 m) kör
1. Fábián Ábel Szekszárdi Szabadidős KE 25’15”
2. Markos Márkó SZSZKE 34’22”
3. Takács Krisztián SZSZKE 25’22”+kh
U17 4 („nagy” 1500 m) kör
1. Deák Ádám Tamási Ke 30’54”
2. Tornyai Richard SZSZKE 32’51”
3. Klézli Márk SZSZKE 32’59”
Nők 4 („nagy” 1500 m) kör
1. Arató Gabriella SZSZKE 28’12”
2. Ruff Anikó SZSZKE 24’41”
WU17 lány 4 („nagy” 1500 m) kör
1. Frey Timea SZSZKE 34’41”
2. Kolocz Lilla Tamási Ke 36’15”
U19 8 („nagy” 1500 m) kör
1. Katona Bálint Tamási KE 48’ 25”
2. Kurilla Bence Békéscsaba 48’12”+ Kh
3. Tischlér Krisztián Tamási Ke 52’32”+ Kh
4. Varga Péter Tamási KE Kh
Senior 40 év felett 8 („nagy” 1500 m) kör
1. Terbe Dezső Ózdi KE 46’38”
2. Schneider Gábor SZSZKE 49’35”
3. Balázs Tibor SZSZKE Kh
4. Klem Zsolt SZSZKE Kh
Hobby 19-39 évesek 8 („nagy” 1500 m) kör
1. Duzmat Csaba Kerekegyháza 46’12”
2. Rózsás Attila Győr 49’18”
3. Ihász Róbert Pécs Városi KK 49’32”
4. Monostori Ákos Budapest Kh
U23 8 („nagy” 1500 m) kör
1. Bischof Bálint SZSZKE 45’27”
2. Pavlik Attila Bp. Postás 46’18” + Kh
3. Nagyernyei Bence SZSZKE 49’38” + Kh
Elit 8 („nagy” 1500 m) kör
1. Reitinger Gábor Vitalitás SE HaiBike
42’48”
2. Vörös Ferenc Contact Pécs 44’03”
3. Szabó Péter Bp. Postás 45’12”