Május 31. Szilvásvárad

Pünkösd vasárnap rendezték a T-mobile top maraton sorozat első futamát
Szilvásváradon.
117km 3300m szintemelkedéssel az eddigi legkeményebb versenyemnek igérkezett.
Főleg, hogy reggelről elkezdett esni az eső és nem állt el. Hőmérséklet 8 fok ami igen hideg.
Kezdtem izgulni, mi lesz így? Tudom egyáltalán teljesíteni?
Gyorsan megszerveztem a frissítőt Béla Antival (köszi mégegyszer) és kezdtem melegíteni amiről gyorsan le is mondtam a szakadó eső miatt. Így nem maradt más mint a teherautó platóján bemelegítőkrém és gimnasztika.
9:45perc kezdik a beszólítást. Ilyen még sohasem volt. Az első sorból indulhattam az igazi menők mellől.
10:00 rajt, stadionból a harmadikként jöttem ki és irány az aszfalt felfelé.
Tervem az volt, hogy azért 180fölé nem megyek inkább lemaradok kicsit. Emelkedő felénél meg is tettem és mentem a saját tempómba. Terepre érkezve visszaelőztem pár embert és haladtam tovább. Tetején a lapos emelkedőn látom Szécsi Tomi haverom az út szélén vérző térddel, gyorsan megkérdezem, hogy van és mondja hívjak orvost. Utólag is jobbulást!!!
Következik az első lejtő ahol utolérem a csömöri sort és megelőzöm őket. Fura volt, nagyon lassan mentek lefelé. Következő pár kilométer így zajlott elfelé elmennek lefelé utolérem őket. Ekkor kezdtem nagyon fázni és visszavettem a tempóból, mert úgy jobbnak tűnt.
Következett az Ördög oldal ahol mindenféleképp kiakartam tekerni, de sajnos az utolsó pár méteren kénytelen voltam tolni.
Bánkút tetején megkaptam a frissítőmet és irány tovább lefelé. Ekkor vettem észre, hogy valamiért csúszkál a külső ami eddig szuper volt. Nem nagyon foglalkoztam vele, mentem tovább lefelé finomabban.
Aszfaltra kiérve megnyomkodtam a telót és rájöttem nem működik. Megszorult a lock-out bowdenje és nem oldott ki teljesen így kb.2cm-t mozgott azt is csak nagy gödörben.
Ezzel se idegesítettem magam mentem tovább. Lefelé kicsit még elhajlítottam az első váltóm, de ez se akadályozott meg a továbbhaladásban.
Első nagyobb problémám az volt amikor megkellett állnom kiswc-zni, gondoltam egyszer belefér, de a végére kiderült 7-szer kellett megállnom. Így sokszor kiestem a ritmusból és amikor utolértem valakit lekellett állnom megint.
Másik problémám az volt amikor a karmelegítőm elázott és elkezdett lecsúszni. Szerintem mininum 50-szer kellett megigazítanom.
Amikor elkanyarodott a középtáv kezdtem fáradni, de tudtam hosszú lejtő jönn. Leértünk és innen felfelé jöttek az ismerős részek. Bükk maraton rövid távja visszafelé. Ennek örültem, mert végre ismerős terep és itt újból összeszedtem magam. Utolértem még két embert és ez doppingolt, de tudtam még sok van hátra. Az járt az eszembe, hogy csak lazán, majd a végén a katonasíroknál megmutathatom. Hát persze, hogy ott már alig bírtam feltolni.
Bélapátfalva elött összerázódtunk 4-en aminek örültem,de sajnos én mentem hátul és maradtam le. Lejtőkön kezdtem ismét gyorsulni, hogy hozzak rajtuk,így mindig látótávolságon belül voltak. Szerencsémre jött egy tolós rész ahol összeszedtem magam és elkezdtem futni és felzárkóztam újból. Következett egy lejtő ahol elléptem Németh Antitól és Böhm Lajostól és megláttam elöttem Kis Józsit és Fibecz Zsotot. Egyből rákapcsoltam még, de már megint szorított a pisi és megkellett állnom. Így újból utolért Anti és Böhm Lajos, de tudtam már csak egy emelkedő.
Katonasírokhoz érve már megint a sor végén voltam. Tervem, hogy futva megelőzöm őket és lefelé már nem tudnak megfogni. Hát ez nem jött össze, sétálni is alig bírtam felfelé a nagy kövek miatt. Tetején már tekerhető volt, így próbáltam gyorsítani, de csak távoldtak, Antit már nem látom, Lajos elöttem 100m-rel. Felnéztem hirtelen és látom itt a vége az emelkedőnek. Hosszabbra számítottam, nincs mit tennem,imádom az utolsó lejtőt, így mindent bele.
5km a célig. Böhm Lajost kb. 1km után megelőzöm, de tudtam Anti már nem lesz könnyű esett. Nyomom ezerrel lefelé, kiabálom le a középtávosokat és csak nem látom magam elött.
Körülbelül 2km a célig és meglátom egy „S”kanyarban, hogy lassan megy. Gondoltam gyorsan kihasználom így megelőztem és zuztam tovább. Nem mertem hátranézni, biztos jönn mögöttem. Beérve a stadionba látom lemaradt és beértem a 11.helyen.
Ez szuper, álmaimba se gondoltam, hogy ilyen jó fog menni.
Végül kiderült Antinak telement sárral a szeme és azért nem tudott jönni lefelé.
A bringa ( HAIBIKE ) ismét jól teljesítet, hozta formáját, csak a teló állt be, de majd megtunigolom.
Következő versenyen a Kislődi XCO futam lesz.
Golyán Szabinát a HAIBIKE bringája ismét a dobogóra repítette a rövidtávú felnőtt nőknél 2.lett. A cápa jól úszott a sárban!!!