Szeptember 6. Pilisborosjenő
Igazi másnapos verseny!
Előző nap, szombaton tartották esküvőjüket Fülöp Ildi és Szécsi Tomi ahová hivatalosak voltunk mi is Szabinával.
Persze, hogy nem lehetett kihagyni a Jagermaistert, adtam az érzésnek.
Budakalászon volt a buli, így hajnalban átkocsikáztunk Pilisborosjenőre és kemény két órát aludtunk.
Megérkeztek a többiek és következett a pályabejárás. Nem volt egyszerű számomra, így kör tökéletesen megfelelt.
Jött a kicsik rajtja, szurkolok Eriknek ezerrel és kezdek egyre rosszabbul lenni. Nincs mit tennem irány vissza pihenni kicsit.
Szabina rajtjára összeszedtem magam mentem szorítani neki. Egy cél volt, Vasas Betti előtt kell célba érkeznie és akkor ő az összetett bajnok. Ez sikerült is neki. Ő kipipálva teljesítette amit kellett.
Én 14 órakor rajtoltam. Bemelegítés jól sikerült és meglepően jó erőben éreztem magam.
Rajtot követően az első emelkedő is jól ment és előzgettem az embereket.
Egy darabig Szalai Petivel előzgettük egymást, de sajnos neki technikai problémája lett és ki kellett állnia.
Nagyon szenvedtem, de mégis haladtam, ez volt a fura benne.
Minden körben egy embert megelőztem és a végére egészen a 7. helyig kapaszkodtam.
Verseny után nagyon rosszul lettem, fájt mindenem.
folyt.köv. jövőre
eredmények:
| Helyezés | Rajtszám | Név | Egyesület | Idő | Hátrány |
| 1 | 1 | BURUCZKI Szilárd | PCCC Magellan – X-Iont, Mavic SOft | 01:47:32 | 00:00:00 |
| 2 | 4 | PARTI András | SRM STEVENS Team | 01:50:17 | 00:02:45 |
| 3 | 16 | SZLOBODNYIK Zsolt | Merida Maraton Team-CST | 01:54:40 | 00:07:08 |
| 4 | 25 | KEMECSEI Zsolt | CUBE Csömör | 01:59:06 | 00:11:34 |
| 5 | 34 | BOGÁR Gábor | CUBE Csömör | 01:59:29 | 00:11:57 |
| 6 | 56 | Horváth Attila Vilmos | ThinkBike.ie | 01:59:43 | 00:12:10 |
| 7 | 30 | REITINGER Gábor | Vitalitás SE Golyán Ker. | 01:49:30 | 00:00:00 |
| 8 | 41 | GULYÁS Ádám | Veszprémi KE | 01:50:10 | 00:00:00 |
| 9 | 14 | BALOGH Attila | CUBE Csömör | 01:51:07 | 00:00:00 |
| 10 | 18 | CSÓKA Gergő | CUBE Csömör | 01:53:02 | 00:00:00 |
| 11 | 20 | FIBECZ Zsolt | CUBE Csömör | 01:57:33 | 00:00:00 |
| 12 | 58 | BODOKI Róbert | Vuelta SE | 01:57:04 | 00:00:00 |
| 0 | 57 | SZALAY Péter | Triatlon a Természetért SE | 01:41:12 | 00:00:00 |