Október 4-ére tették az elmaradt városi bajnokság 3. futamát.
Szép időben rendezték a versenyt, sütött a nap egy felhő sem volt az égen.
Ez azt jelentette, hogy rövidnadrágos verseny lesz.
Én úgy érkeztem a versenyre, hogy már nekem mindegy az összetett már úgyis elúszott az első futamon összeszedett defekt miatt.
STBC pálya körül kialakított pálya nagyon tetszett, amit már évek óta kedvelek.

Rajt előtti izgalmak megint voltak rendesen, mert majdnem lekéstem a melegítés miatt.
Így kb.170-es pulzussal álltam be utolsónak a sorba.
Indulás után kicsit feltartottak és az 5.helyig sikerült felzárkóznom.
Első emelkedőnél megelőztem Dr.Bakos Gergőt majd a pálya legmagasabb pontján Szécsi Tomit.
Ekkor már a dobogó 3.fokán voltam és az első kettő Fenyvesi Peti és Bene Zoli előttem 100méterrel.
Innentől arra figyeltem hogy próbáljak meg azonos köröket menni és ennek meg is lett az eredménye, a negyedik körben utolértem őket, de Petinek ez volt az utolsó köre, így rögtön robbantott is.
Erre én reagáltam és ketten elléptünk Zolitól.
A kör végén Fenyőke kiállt és megnyerte kategóriáját én pedig mentem tovább az utolsó két körömre.
Nézegettem hátra, de nem láttam Zolit így visszavettem a tempóból és az utolsó körben teljesen levezetés szintjére lassultam.
Végül 1 perces előnnyel értem célba.
Nagyon örültem ennek az eredménynek és így visszajött évvégi győzelmi esélyem.

Szabina rajt cél győzelmet aratott  és így ő már megnyerte az összetettet.

Mindkettőnknek jól muzsikáltak a HAIBIKE kerékpárok amiért köszönet Bíró Zsoltinak.