Városi bajnokság 4. futamán rendezték Salgótarjánban.
Igen hideg volt egész héten így nem tudtam sokat készülni a versenyre, de gondoltam mások is így vannak ezzel.

Kicsit késve érkezünk Dolinkára, így Szabinának nem volt ideje melegíteni ami a köridőkből látszott is. Folyamatosan gyorsult és végül második lett Koós Brigi mögött és megnyerte az összetettet.

Utána következtünk mi.
Melegítést nem vittem túlzásba, gondoltam szeretem ezt a pályát és nem lesz gond.
Rajt!
Beálltam a negyedik helyre Bene Zoli, Fenyvesi Peti, Dr.Bakos Gergő mögé.
Innen lehet majd támadni.
Első kör végén kicsit megnyúlt a sor és fel kellett kapaszkodnom az első kettő mögé.
Ezután körökön keresztül néztem őket mit csinálnak, hol erősek, hol tudnék támadni.
Ötödik körben eljött az én időm.
Bizti kifáradtak már és a gyökeres részen megindultam és az élre álltam.
Kicsit sikerült eltávolodnom, de a hideg miatt gyorsan merevedtek a lábaim és a salakos részen visszaértek rám.
Hagytam megelőzni magam és visszaálltam a harmadik helyre, hogy a végén tudjak még egyszer megindulni, de a sors úgy alakította, hogy Bene Zoli kisodródott előttem így Fenyvesi Peti meglógott. Nyomtam utána ahogy bírtam, de már csak közeledni tudtam.
Igaz fejben is feladtam, mert tudtam ha utolérem megelőzni úgyse fogom tudni a pálya keskeny nyomvonala miatt.
Így maradt nekem az abszolút második hely, de a kategóriám így is megnyertem és ezzel a 2009-es év városi bajnoka is lettem ami nekem egy régi álom volt, mert még balassagyarmati versenyzőnek ez sohasem sikerült, vagyis egyszer nekem, de az még hobby kategóriában.

Kicsit levezettem ami most nagyon nem esett jól a hidegben, de muszáj volt és gyors átöltözés után irány az eredményhirdetés.
Ezután kis beszélgetés után siettünk a keresztlányunk szülinapi bulijára.

Idei évre ennyi volt a mountis szezon előreláthatóan a Buék kupán indulok mtb-vel legközelebb.