Október 25. Kazincbarcika
Egy időben két helyen rendeztek versenyt. Besztercebányán (Szlovák kupa) és Kazincbarcikán.
Mi végül is az utóbbit választottuk aminek a verseny előtt nem örültem.
Nem éreztem magam felkészülve a magyar mezőnyre. Utólag jó választás volt.
Időben érkeztünk, bő egy órával a rajt előtt. (Dósa Eszter, Golyán Szabina, Szász Viktor és én)Viktor elment nevezni, én leszedtem a bringákat a tetőről, gyors öltözés és irány pályát járni és melegíteni.
Kezdtem kedvem veszteni az egésztől amikor láttam,hogy az egész magyar élmezőny itt van.Plusz még egy negatívum, nem tetszik a pálya.
Gondoltam mindegy, jól bemelegítek és edzek egy jót ha már eljöttem.
Kicsit csúszott a rajt, de ez egy picit se zavart.
Első sorból indultam, de nem indultam el max.-on hanem beálltam Tisza Zoli mögé.
Első kör második feléig kicsi tülekedés volt, de utána beállt a sor. Tisza, Speciár, Buruczki, Szeghalmi és én.
Második kör elején az kezdett megnyúlni a sor így felzárkóztam az első kettő versenyzőre.Pár száz méter után Speciár int, hogy előzzem meg. Ott maradtam az élen Tisza Zolival.Jött a kanyargósabb rész a pályán ami nekem elég jó ment és megelőztem.Gondoltam, húha, ilyen még nem volt, vezetek a versenyben és jó erőben érzem magam.Kör végén Zozó visszaelőzött a lépcsőnél és hirtelen fáradni kezdtem.
Harmadik körben Buruczki Szili óriási tempóban utolért és elment mellettem. Esélyem se volt vele menni és szépen felzárkózott az élre én meg ottmaradtam egyedül a 3.helyen.
Mi lesz így? Nem tudom már utolérni őket. Hátulról meg jön Szega.
Mentem a tempómat tovább és pár körrel később Bálint meg is érkezett.Próbáltam tempósabbra venni a dolgokat, de a kör elején mindig visszazárt.
Nem lesz jó ez így, pihennem kéne. Beálltam mögé és néztem a köridőket. Rohamosan romlottak és így tudtam, hogy a végén tudok majd még gyorsítani.
Utolsó kör felénél elindulok és elmegyek tőle. Gondoltam én. Csak elszámoltam a köröket és nem tudtam mennyi van hátra. Próbáltam kérdezgetni a nézőktől és közölték ez az utolsó.
Azta ez frankó elbuktam, nem tudok már hol elmenni.
Erre Szega megindul a dupla akadály után. Szélárnyékban nyomom ezerrel és nem szakadok.
Ki kell bírnom mondogatom magamban.
Tóparton jön egy kanyar és kisodródik picit, itt az idő menni kell!!!
Innentől max.-on és nem szabad hátranézni. A célegyenesben látom lemaradt és nem akarom elhinni harmadik vagyok!!!
Ennyi röviden a én szememből a verseny.
Többiek is jól mentek Dósa Eszti természetesen, Golyán Szabina defektet kapott amit nagyon sajnált, hogy az új bringáját nem tudtam tesztelni. Szász Viktor hozta az edzőbácsihoz illő eredményt.
eredmények:
Felnőtt nő:
| 1. | Dósa Eszter | 1983 | Érsekvadkert / Vitalitás SE Golyán kerékpár | 57:18 |
| 2. | Módos Gabriella | 1982 | Merida Maraton Team | 58:58 |
| 3. | Rozsnyai Mariann | 1984 | Budapest / Meditech SC | 1:03:40 |
| Kapott Andrea | 1970 | Kazincbarcika | - – : – - | |
| Golyán Szabina | 1981 | Balassagyarmat / Vitalitás SE Golyán kerékpár |
- – : – - |
Felnőtt férfi:
| 1. | Tisza Zoltán | 1967 | Budapest / Betonexpressz – Limonta | 55:53 |
| 2. | Buruczki Szilárd | 1979 | Biatorbágy | 55:54 |
| 3. | Reitinger Gábor | 1981 | Balassagyarmat / Vitalitás SE Golyán kerékpár | 57:18 |
| 4. | Szeghalmi Bálint | 1980 | Tusnád Cycling Team | 57:29 |
| 5. | Specziár Viktor | 1972 | FTC Merida | 59:53 |
| 6. | Duzmath Csaba | 1975 | Kecskemét | 1:00:28 |
| 7. | Farkas Attila | 1975 | Nyíregyháza | 1:01:49 |
| 8. | Búr Zsolt | 1981 | Oroszlány / Bringabansa SC | 1:02:30 |
| 9. | Kovács István | 1975 | Fillari Team Budaörs | 1:02:30 |
| 10. | Farkas József | 1981 | Nyíregyháza / Bringabanda SC | 1:02:45 |
| 11. | Fernye Lajos | 1982 | Mátraderecske SE | 1:02:50 |
| 12. | Demeter Tamás | 1978 | Kazincbarcika / Ózdi KE | 1:03:30 |
| 13. | Vinnai Zsolt | 1979 | Nyíregyházi KSC | 1:05:00 |
| 14. | Nagyfügedi Zsombor | 1977 | Budapest / Meditech SC | 1:05:10 |
| 15. | Biriki Attila | 1974 | Kazincbarcika / team3K | 56:35 / -1 kör |
| 16. | Nagy Péter | 1974 | Salgótarjáni HKE | 56:48 / -1 kör |
| 17. | Szász Viktor | 1976 | Balassagyarmat / Vitalitás SE Golyán kerékpár | 57:00 / -1 kör |
| 18. | Kerek Zoltán | 1969 | Kazincbarcika | 58:24 / -1 kör |
| 19. | Tóth Gábor | 1980 | Eger SE | 1:00:04 / -1 kör |
| 20. | Hertelendy István | 1971 | Kazincbarcika | 1:00:13 / -1 kör |
| 21. | Koch Kristóf | 1979 | Recsk | 1:03:10 / -1 kör |
| 22. | Kakszi János | 1973 | Miskolc | 1:05:10 / -1 kör |