Ismét nem kellett korán indulnunk a cyclocross  Szlovák kupa következő állomására.
Borongós időben vágtunk neki az útnak, amin szerencsére most nem történt semmi izgalmas.

11:45-re Érkeztünk Nagyszombatra,(szlovákul Tranava) ahol egy nagyobb stadiont kellett keresnünk.
Sikerült is gyorsan megtalálni a helyszínt. Én meglepődtem, hogy igen nagy sportcentrum volt mindenféle pályákkal. Legérdekesebb az aszfaltos kör volt amin ugyanúgy mint a salakpályán a sávok felvoltak festve. Ez kb. 600m-es lehetett.

Nevezés után gyors öltözés és irány a pálya. Ekkor érkezet meg Szilárd és Gabi.
A pályát nem vitték túlzásba a szlovákok kevés kanyarral, egy dupla akadállyal igen gyors pályát jelöltek ki.

13:30-kor indultak a lányok Szabina és Eszti. 8kör volt a penzum nekik.
Rajt után szokás szerint az élre állt a 13 éves Medvedová Tereza őt követte a bajnok Vojtásová Zuzana és egy bukás után picit lemaradva Eszti.
20mp.-cel lemaradva követte őket Maláriková Michaela és Szabina.
Félidőnél változott a sorrend meglépett a bajnok nő és Eszti pedig felzárkózott a fiatal tehetségre. Volt egy srác aki segítette és nem akarta átadni a 2.helyet.
Eszti próbálkozott és sikerült is az előzés, innentől a fiú már elé állt és a kanyarokban lassította nehogy ellépjen.
Következő körben ismét változás történt. Vojtásovának műszaki hibája lett és visszaesett a harmadik helyre kerékpárcsere után. Ekkor meglátta Szabina is és próbált még jobban küzdeni.
Így Eszti kis szerencsével átvette a vezetést amit a végéig meg is tartott, igaz a vége szoros volt 5mp.-cel nyert.
Szabina végül 5.lett, de jól teljesített 10mp.-cel maradt le a 4.helyről és 1:30mp.-cel a dobogól.
Elötte lévő lányok mindenki bajnok valamilyen szakágban. Nem egyszerű így megelőzni őket.

14:15-kor kezdődött a mi futamunk ahová én külső és kerékcsere után érkeztem, bemelegítés nélkül. Defektet kaptam még pályabejárás közben és csak 30perccel rajt előtt vettem észre. Nekünk 15kört terveztek a rendezők.
Jól elkaptam a rajtot 7-8.hely környékén mentem és szerencsére kimaradtam a rajt utáni bukásból.
Második körben egy kanyarban picit gyorsabban mentem és érintettem a szalagot. Ez beakadt a kormányomba és már feküdtem a földön. Próbáltam gyorsan összeszedni magam, de a fékkarra rátekeredett a szalag és a fékkarom is elgörbült.
Ekkor előzött meg Buruczki Szilárd aki mögött 30-40 méterrel lemaradva próbáltam haladni, de két kör után végem lett és visszaálltam egy komótosabb tempóra.
Körözgetés közben látom egyre többen vannak a kerékpár mosóban.
Lehet, hogy összekéne szednem magam?
Így az utolsó három körre még gyorsítottam, az utolsóban meg elértem a versenyen a legmagasabb pulzusom. Ezzel a teljesítménnyel 14.lettem
Viktor se ment a legjobban. Igaz nem esett el, de már megint nem sikerült a dobogóra állnia.
Elején partiban volt, de hozzá fura módon távolodtak a többiek a verseny vége felé.
Végül a 7.helyen ért célba.
Buruczki Szili az 5.helyen ért be Cser Gabi pedig jópár bukás után feladta a versenyt.

Célbeérkezés után gyors öltözés, mert futam közben elkezdett sűrűn szitálni a eső.
Bringamosás után eredményhirdetés és indultunk is haza.
Útközben kiértékeltük a versenyt, hogy a lányok jól mentek mi fiúknak pedig jó volt egy edző versenynek.

Folyt.köv. jövő héten irány Vrickó a következő szlovák bajnoki futam.

eredmények:




Ženy




1 3 HUN19831102 DÓSA Eszter Vitalitás SE Golyán K. ŽENY 35:24
20
2 2 SVK19960327 MEDVEĎOVÁ Tereza ŽP Šport, a.s. St.žiaci 35:29 00:05 19
3 6 SVK19790501 VOJTÁŠOVÁ Zuzana CK Banská Bystrica ŽENY 36:51 01:27 18
4 1 SVK19920615 MALÁRIKOVÁ Michaela CK SKI-BIKE SPORTMED Bratislava JUNIORKY 38:16 02:52 17
5 4 HUN19811118 GOLYÁN Szabina Vitalitás SE Golyán K. ŽENY 38:29 03:05 16



Muži Elite a U23




1 11 SVK19740114 BARÉNYI Milan TREK KCK Oslany B MUŽI 56:28
20
2 45 SVK19710611 GLAJZA Robert Bez klubovej príslušnosti B MUŽI 00:06 03:38 19
3 2 SVK19910723 MEDVEĎ Matej ŽP Šport, a.s. U23 00:06 03:38 18
4 8 SVK19840310 GAJDOŠÍK Štefan BIKE PRO s.r.o. Veľký Krtíš B MUŽI 00:23 03:55 17
5 57 HUN19790113 BURUCZKI Szilárd Pilis Cross Country Club ELITE 00:27 03:59 16
6 62 GER19860923 MENSCHING Helge Team Grischa Niermann-Saikls ELITE 00:30 04:02 15
7 39 AUT19700313 RUMPLER Roland RC ARBO Kindberg Elite -kolo
14
8 5 SVK19861224 HARING Martin CK Banská Bystrica B MUŽI -kolo
13
9 52 SVK19780503 FRAŇO Martin CK Banská Bystrica B MUŽI -kolo
12
10 15 SVK19870205 ZIMA Jozef ADZ-FLY-CLUB Sabinov B MUŽI -kolo
11
11 16 SVK19850917 BÁTORA Lukaš OUTSITERZ Bratislava B MUŽI -kolo
10
12 17 SVK19810530 ŽEMBA Dávid ADZ-FLY-CLUB Sabinov B MUŽI -kolo
9
13 1 SVK19890731 MAHĎAR Martin DUKLA TRENČÍN MERIDA A MUŽI -kolo
8
14 49 HUN19810526 REITTINGER Gábor Vitalitás SE Golyán K. Elite -kolo
7
15 36 SVK19740407 SALOŇ Ivan CK Pravenec B MUŽI -kolo
6
16 61 AUT19790812 MAYER Andreas RC Schnecke ASVO Wien ELITE -kolo
5
17 37 SVK19910401 KUBEK Tomáš CK SKI-BIKE SPORTMED Bratislava U23 -kolo
4
18 63 AUT19790421 LEITER Lukas RC Schnecke ASVO Wien ELITE -2kolá
3
19 14 SVK19870615 GIERTL Ľubomír ADZ-FLY-CLUB Sabinov B MUŽI -2kolá
2
20 53 SVK19900907 WACHS Martin ŠO DUKLA Bratislava B MUŽI -3kolá
1
21 43 SVK19820319 MÁLEK Jan KLUB BRADLO BIKE B MUŽI -2kolá
0

65 AUT19810325 WURNITSCH Wolfganf TREK Moutainbiker.at ELITE DNF


64 AUT19851112 LOIDOLT Raphael RC Schnecke ASVO Wien ELITE DNF


56 HUN19820508 CSER Gábor Pilis Cross Country Club ELITE DNF


30 SVK19910207 MAČAK Matuš CK Spišská Nová Ves U23 DNF


47 SVK19900210 ZIMANY Andrej CK Krupina B MUŽI DNF


34 SVK19770411 KOVÁČ Maroš DUKLA TRENČÍN MERIDA A MUŽI DNF













Veteráni




1 7 SVK19660322 GLAJZA Ondrej CK Pravenec VET B 00:23
20
2 26 SVK19700223 ZEMAN Zdenko Finančné centrum team Považská Bystrica VET B -kolo
19
3 25 SVK19760512 REHÁK Ivan Finančné centrum team Považská Bystrica VET A -2kolá
20
4 31 CZE19631019 BALÁK Leoš ACS DRAK Vrbno VET B -2kolá
18
5 41 SVK19720423 ŽBODÁK Rastislav KLUB BRADLO BIKE VET A -2kolá
19
6 42 SVK19780417 MÁLEK Martin KLUB BRADLO BIKE VET A -2kolá
18
7 51 SVK19730817 RANTO Martin R.C.T.Martin VET A -2kolá
17
8 46 SVK19760627 MARGOČ Juraj BIKE PRO s.r.o. Veľký Krtíš VET A -2kolá
16
9 24 SVK19760527 JANÍK Radomír Finančné centrum team Považská Bystrica VET A -2kolá
15
10 54 SVK19620716 DRHA Ivan CK BIKE-SPORT Nová Dubnica VET B -2kolá
17
11 50 HUN19760408 SZÁSZ Viktor Vitalitás SE Golyán K. VET A -2kolá
14
12 6 SVK19710123 BUCHEL Ján Bez klubovej príslušnosti VET A -2kolá
13
13 38 SVK19590124 TAHOTNÝ Jozef CK Lokomotíva Bratislava-Rača VET C -2kolá
20
14 27 SVK19770311 GREBEČI Dalibor CK Masters Team Trnava VET A -2kolá
12
15 48 SVK19540410 GROM Vladimír CK Pravenec VET C -3kolá
19
16 22 SVK19590204 KUJOVIČ František Olympik Trnava VET C -3kolá
18
17 40 SVK19610502 GÁLIK Marián INTER – SC VET B -5kôl
16

59 SVK19690102 DAŇO Róbert CK Rock Machine Prievidza VET B DNF


60 SVK19700701 KACINA Branislav CLIMBERG T-ŠPORT Trenčín VET B DNF


58 SVK19670513 DAŇO Ludovit CK Rock Machine Prievidza VET B DNF