Elkészült a 2011-es versenyszezonra a kerékpárom. Legnagyobb változás rajta a váz anyaga.
Alu lecserélődött egy carbonra. Ez úgy történt, hogy 2010-es év vége felé kitaláltam, hogy a 18″-os váz határeset nekem és kéne egy nagyobb 19 colos. Körülnéztem, hogy milyen lenne, de nem találtam semmi pénztárcámhoz illőt.

El is vetettem a dolgot, amikor jött Bíró Zsolt (boneshaker) ajánlata. Egy limitált szériás HaiBike light se carbon. Igazából mindig is ilyenről álmodtam.
Közben ért egy plusz meglepetés. Megszponzorált a Golyán kerépár és így egyből összeállt a kép.

Rábólintottam a dologra és pár héttel később megkaptam a bringát.
Egyből szétszedtem, hogy legyenek róla pontos súlyadataim.

Nem változtattam sok mindent rajta. Új váz és nyeregcső. Többi a jól bevált régi cuccok.
Egy két dolgot azért tuningoltam még. Magura teleszkópból kiszereltem a lock-out egységet, így 1360 gramm lett, ami már igen versenyképes.
Féktárcsákat kellett kicserélnem, mert 140mm-est nem lehet használni ezzel a vázzal, ezért egy Alligator 160mm-es került rá aminek érdekessége, hogy súlyt csökkentettem. Hiába nagyobb a tárcsa, de nem kell adaptert használnom.

Kormányt, stucnit, váltókart a fehér-fekete design-hoz alakítottam, hogy egységes legyen a kerékpár.
American classic kerekek adták magukat, nem kellett átfesteni őket.

Beharangozónak röviden ennyit. Legközelebb írok 2011-es tervekről és remélhetőleg már beszámolhatok a bringa teszteléséről is.