ELTE kutatásán veszünk részt!
Jelentkeztünk egy legális teljesítményfokozó szer hatásának vizsgálatára.
Golyán Szabina, Dósa Eszter, Szász Viktor és én.
Lényege, hogy pszichológiai teszt kitöltése után 15percet kell görgőn maximális terhelésen tekerni, egy időfutam szimulálása.
Természetesen előtte és utána van 10 perc bemelegítés és levezetés.
Pár nap pihenő után pedig kapunk a szerből és ismét meg kell ismételnünk az időfutamot.
Hétfői nap:
Reggel 8:30-ra kellett érkeztünk ami pár perces csúszással, de sikerült.
Gyors bemutatkozás után már kezdtük is a pszichológiai tesztet ami szerintem nem igazán sikerült kerékpárosra. Nekem egy focista jutott eszembe a kérdésekről.
Eszti kezdte a tekerést, mert utána még volt egy útja, el kellett hoznia a kismalit a boltból.
Természetesen nem volt elégedett magával.
Ezután Szabina következett és beleadott mindent, nehogy kiderüljön, hogy mostanában nem sokat készül.
Következő én voltam. Bemelegítésnél kiderült, hogy a lánc ugrik egy picit, de szerencsére nem volt vészes. Megpróbáltam egyenletes tempót menni, de gyorsan beállt a lábam és visszaesett a pulzusom 180 alá.
Ekkor összeszorítottam mindenem és gyerünk vissza kell tornászni a pulzust valahogy.
Ez sikerült is, de a 10perc után kezdett végképp elfogyni az erő.
Onnan nagy szenvedés volt, de végig csináltam 179-es átlaggal.
Pár perces levezetés után következett Viktor.
Ő természetesen jól ment, mert szereti az időfutamot.
Ezután gyors pakolás és irány haza.
Csütörtöki nap:
Reggel időben érkeztünk és a szokásos sorrendet tartottuk, de már nem egyezett meg mindenkinek a feladata.
Kikellett pár kérdést még tölteni és utána mehetett a tekerés.
Ezután még egy kis interjú és ennyi.
Ismét harmadiknak mentem és mindenféleképp jobban akartam teljesíteni.
Az elején nem kezdtem be annyira így 5perc után is bírtam tartani a tempót.
Első gondjaim kb. 8perc körül jöttek elő, de kitartó voltam és erőltettem a nagy áttételt.
10perc után következett az emelkedő amit hétfőn nem bírtam.
Most küzdöttem és bő 30mp.-cel tovább bírtam, de ezután jött a vég.
Beálltak a lábaim és kezdtem lassulni. A pulzusom eddig 180 felett volt, de innentől 176-on is alig bírtam tartani.
Az utolsó 1perc-re még ismét összekaptam magam, de ahogy megálltam óriási hányinger kapott el.
Fura volt görgőn ilyen intenzitással tekerni, de azért szerintem frankó edzés volt a hétvégére.